A hölgy a vőlegényével a kocsijukban szerelmeskedett, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek. A lányt több rendőr is megerőszakolta, majd közszeméremsértés miatt feljelentették. A szeptemberi ügy nagy vihart kavart nemcsak Tunéziában, hanem a világ számos országában. A fiatal nő ellen indított nyomozást és eljárást bizonyítékok hiányában megszüntették. Két rendőrt viszont nemi erőszak miatt állítanak a bíróság elé. A harmadik rendőrnek megvesztegetésért kell majd felelnie, mert amíg társai erőszakoskodtak, ő arra kényszerítette a vőlegényt, hogy egy közeli automatából pénzt vegyen fel.
A bíróság ítéletét emberi jogi szervezetek győzelemként értékelik. Amióta az iszlamisták hatalomra kerültek, többször tettek nyílt, vagy burkolt kísérletet a női jogok csorbítására.