A konkrét börtönpopulációról nincsenek hivatalos adatok, de valószínűleg több ezren raboskodhatnak a hatalmas intézményben (úgy 2800-ra tehető a számuk az alapvetően 800 emberre tervezett épületegyüttesben), ahol sok 30 négyzetméternél kisebb cella található, helyiségenként nagyjából 30 bentlakóval és a higiénai lehetőségek szinte teljes hiánya miatt a bűz elviselhetetlen, emberi ürülék a földön, mindenfelé patkányok és csótányok grasszálnak, bár utóbbiakra a napi egy, száraz maniókából álló étel elégtelensége miatt sok elítélt vadászik.
Akinek van pénze az az udvaron szinte bármit megvásárolhat, de szerencsére azért nem teljes a káosz, a fegyencek bűncselekményük súlyossága szerint külön részlegekben kerülnek elhelyezésre (de külön részlegen vannak a nők és a fiatalkorúak is) és az őrök nem igazán tolerálják az erőszakos cselekményeket és az agressziót, bár a Huffington Post egyik korábbi cikke szerint a büntetések civilizált szemmel nézve elég brutálisak: az egyik a börtön szennyvízgyűjtőjének kitisztítása, a másik pedig az érintett személy áthelyezése a meleg elítéltek körletébe. És ebből is kikövetkeztethető, hogy pénzzel bármi megvásárolható, ahogy Magadaszkáron általánosságban az élet minden területén, így itt is csak a zöldhasú számít: aki gazdag, akár kényelmes, saját cellát is kaphat és többször is telefonálhat hetente – aki például az éhségtől elvakultan ellopott néhány zöldséget, az több időt tölt rácsok mögött, mint aki milliókat sikkasztott el.
Egy 20-30 centis hely egy ágyon egy napra 3000 forintnyi ariary-ba kerül, de a szappantól a normális vécélehetőségig mindenért fizetni kell. Gyakran hangzik el a mondás, hogy aki bekerül az Antanimorába, az előbb-utóbb elveszíti a családját (Antanimora sok család számára egyszerűen túl messze van és a heti kétszeri 10 percért nem sok embernek éri meg az utazás) és rövid idő alatt életkedvét és vidámságát is. Így járt például az az egykori bandatagként 1995-ben 20 évre ítélt férfi is, akit családja 2003-ban látogatott meg utoljára és most naponta egyszer kapott száraz maniókán próbál eltengődni, a helyzetét pedig angol és francia nyelv tanításával igyekszik kicsit jobbá tenni – ami mondjuk már alapból nem könnyű, ha belegondolunk, hogy egy közel 150 elítéltnek otthont adó cellában kénytelen mindennapjait eltölteni.
És a börtönben egyre nehezebbek ezek a mindennapok, ugyanis hamarosan elfogynak azok a források, amelyeket még 2008-ban az Európai Unió biztosított nonprofit szervezeteknek, hogy javítsanak az antanimorai börtönben uralkodó helyzeten. A pénz elapadása után ugyanis már teljes egészében a madagaszkári igazságügyi minisztérium vállára kerül a börtön fenntartása és a 2011-től kezdődően végrehajtott folyamatos megszorítások miatt erősen kérdéses, hogy erre lesz-e pénze.
Az Egyesült Államok külügyminisztériumának emberi jogi jelentése szerint 2011-ben a börtönpopuláció kétharmada szenvedett alultápláltságtól és a rabok között a halálozások egyik fő oka is ez volt. Madagaszkáron papíron jelenleg 83 börtön és fogvatartási intézmény működik, amelyek elvileg maximálisan 10319 elítélt fogvatartására lennének megfelelőek, de becslések szerint több mint 20 ezren raboskodnak a rácsok mögött, nagyjából felük pedig még jogerős ítélettel sem rendelkezik. Persze egy ilyen helyen dolgozni sem túl felemelő (összesen 112 őr van a börtön alkalmazásában), esetenként 250-300 elítéltre kell felügyelnie egy-egy nem igazán túlfizetett őrnek, akinek sokszor saját magának kell éjszaka döntenie egy elég veszélyes helyzetben – kiengedjen-e egy rosszullétre panaszkodó rabot vagy sem és így tovább.