Összeesküvéselmélet a gyakorlatban Szudánban

Szudán, Kartúm – A szudáni hatóságok azt jelentették, hogy lelepleztek egy ellenzéki cselszövést, amely a biztonsági helyzet megzavarását idézte volna elő a fővárosban. Szemtanúk arról számoltak be, hogy Kartúm belvárosában katonák és tankok állomásoznak.

A szudáni állami hírügynökség azt jelentette, hogy az ellenzéki pártok állnak az összeesküvés hátterében. A hatóságok katonákat és civileket egyaránt letartóztattak az ügyben, amely meglehetősen homályos- hivatalosan ugyanis senki sem mondott róla semmit.

Szudánban az elmúlt hónapokban többször is tüntetésekre került sor, de a biztonsági erők minden esetben erőszakosan elfojtották a megmozdulásokat. A tüntetések elsősorban az ország rossz gazdasági helyzete miatt robbantak ki, de a demonstrálók politikai kérdésekben is állást foglaltak: Omar Hassan al-Bashir elnök távozását követelték a hatalomból.

Szudán más régióiban is rfeszült a helyzet. Darfurban kiújultak a harcok a JEM lázadók és a kormányerők között. Dél-Kordofánban és Kék-Nílius államban is folynak a harcok, ahol az SPLM-N áll hadban a kartúmi vezetéssel. A két lázadó szervezet egyébként az év elején szövetséget kötött, hogy közösen buktassák meg a háborús bűnökkel vádolt szudáni elnököt.

Szudán a szomszédjával, Dél-Szudánnal is meglehetősen rossz viszonyban van, bár szeptemberben a két ország  nemzetköz nyomásra megállapodott abban, hogy felfüggeszti a határ menti harcokat. De az olajlelőhelyek, a termelés és a szállítás megosztása továbbra sem tisztázott

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez