Félszázan tagadták meg az étkezést a tuniszi börtönökben

Tunézia, Tunisz – Újabb szélsőséges iszlamista éhségsztrájkoló halt bele az éhezésbe, amelyet társaival azért kezdett, hogy tiltakozzon a bebörtönzés ellen. Foglyok egy több mint félszáz fős csoportja szolidaritásból szintén megtagadta az étkezést.

Az éhségsztrájkolók túlnyomó többsége csak az elmúlt napokban döntött úgy, hogy nem eszik. Három sztrájkoló állapota életveszélyes, ketten azonban, a börtönfelügyelet tájékoztatása szerint, hajlanak arra, hogy felfüggesszék az akciót.

Az önkéntes éhezést a napokban vállalók között vannak, akik csak vizet vesznek magukhoz. Az egészségügyi szolgálat szerint ők, ha így folytatják, napokon belül belehalhatnak az éhezésbe.

Az elmúlt napokban ketten is meghaltak az éhezés okozta szövődményekbe. Mindketten a szeptember 14-i, tuniszi zavargások után kerültek börtönbe. Azzal gyanúsították őket, hogy részt vettek az amerikai követség elleni támadásban. A többi éhségsztrájkoló is ezért ül, de nem mindegyikük tartozik a szalafisták közé. Mindannyian azt követelik az igazságügyi minisztertől, hogy engedje őket szabadon.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez