Ha tényleg rágalomról van szó akkor miért oly idegesek a vezetők Ugandában és Ruandában?! Szomáliában Uganda katonái nagyon fontos szerepet játszanak. Létszámuk 5000 felett van, ők alkotják az Afrikai Unió csapatainak több mint egyharmadát. Ráadásul pontosan tudják, hogy túl sok jelentkező nincs a népszerűtlen feladatra: Szomáliában még nem ért véget a háború. A városokból kiszorított al Shabab milícia szinte naponta szervez merényleteket kormányzati célpontok ellen. Uganda 5000 katonája nélkül a szomáliai misszió valószínűleg összeomlana. Ráadásul azt is tudják Ugandában, hogy az Egyesült Államok számára is nagyon fontos Szomália. Az al Shababnak ugyanis kiváló kapcsolatai vannak az al Kaidával, amely Szomália területén akarta berendezni afrikai főhadiszállását. A szomáliai misszió tehát nagyon fontos Washingtonnak, viszont katonákat ők sem akarnak küldeni…
Így az ugandai kormányzat számítása elég világos: ha azt akarjátok, hogy továbbra is részt vállaljunk a szomáliai misszióban, akkor felejtsétek szépen el azt ENSZ jelentést, amely beavatkozással vádolta Ugandát és Ruandát Kongó belügyeibe. Ezt üzenik a nagyhatalmaknak Ugandából, ahol abban bíznak, hogy Szomália jövője sokkal inkább érdekli a világot, mint Észak-Kivu sorsa. Pedig Észak-Kivuban tulajdonképp nem népfelkelés folyik, hanem háború, amelyben az egyik oldalon Uganda és Ruanda áll, a másikon pedig a kongói kormányzat. A tárgyalások a kényes egyensúly megtalálására állítólag zárt ajtók mögött már meg is kezdődtek New Yorkban, ahol az ENSZ palotában nem is titkolják: a szomáliai katonai misszió abszolút prioritást élvez …