A szomáliai miniszterelnök Abdi Farah Shirdon a Reutersnek azt mondta, hogy az ugandai vezetés még nem tette hivatalos bejelentést arról, hogy a békefenntartó csapataikat kivonná Szomália déli régiójából, ahol az radikális iszlamista al Shabab lázadók ellen harcolnak. Az ugandaiak az AMISOM misszióban tevékenykednek. A szomáliai vezetés abban bízik, hogy az ugandaiak továbbra is maradnak az országban, mert nagy szükség van rájuk.
Az ENSZ és a Kongói Demokratikus Köztársaság nemrég azzal vádolta meg Ugandát, hogy titokban támogatja az M23 lázadó szervezetett Észak-Kivuban. Az ugandai külügyminisztérium és a védelmi tárca határozottan elutasította ezeket a vádakat. A kampalai vezetés ezt követően azzal fenyegetőzött, hogy , hogy az összes katonáját hazarendeli a különböző békefenntartó missziókból, ha az ENSZ nem vonja vissza a vádakat és nem kér bocsánatot. ENSZ diplomaták szerint az ugandai vezetés a mostani kijelentésekkel nyomást akar gyakorolni az ENSZ Biztonsági Tanácsára, de azt még nem tudják megítélni, hogy a kampalai vezetés mennyire komolyan gondolja a békefenntartóik kivonását.
Uganda jelenleg Szomáliában, a Közép-afrikai Köztársaságban és Afrika más problémás vidékein állomásoztat kéksisakosokat. Az AMISOM kötelékében több mint 9000 ugandai katona szolgál. Uganda az első között vett részt a szomáliai misszióban és a legtöbb katonát is ők adták. Az AMISOM elsősorban a szomáliai kormány védelmét látja el és folyamatos harcban áll az al Shabab lázadókkal. Szakértők szerint az ugandai csapatok kivonása komoly kockázatott jelentene Szomáliában, mert akkor ismét erőre kaphatnak az al Shabab lázadók. Mogadishut pedig az ugandai egységek ellenőrzik. Az ugandai kommandósok a Közép-afrikai Köztársaságban az Úr Ellenállási Hadseregének vezetőjére vadásznak.