A két lelet a Merenides dinasztia idejéből való. Ez a berber dinasztia a 13. és 15. század között uralta nemcsak a mai Marokkó területét, hanem legnagyobb kiterjedésekor szinte teljes Észak-Afrikát.
A két 14. századi fagerenda az ellopás előtt az egyik fési egyházi iskola tulajdonában volt. A leleteket 2008-ban lopták el, azóta sehol nem találták. Most egy londoni antik tárgyak értékesítésével foglalkozó ház listáján bukkantak rá. A leletek visszaszerzésében a marokkói belügyminisztérium, az Interpol, a londoni nagykövet segített. Emellett külön személyes levélben kérték a londoni kereskedő házat az aukció leállítására.
A középkori fagerendák visszaszerzése lehetőséget adott a kulturális miniszternek, hogy bemutathassa azt a programot, amelyet a királyi csendőrséggel közösen visznek. Ennek az a célja, hogy a csendőrség emberi hatékonyabban tudjanak fellépni a leletekre pályázó bűnözők ellen.