Pedig mostanra már itt tartunk, hiszen az elmúlt hónapokban tartott ellenzéki tüntetések sorozata és az ezek ellen bevetett brutális rendőrségi fellépés okán most már egyértelműen bizonyossá vált, hogy a kis nyugat-afrikai állam megérett a változásra – a 45 éve uralkodó családi dinasztiának (előbb Eyadema Gnassingbé, majd 2005-től fia, Faure Gnassingbé, aki a katonai puccsa elleni nemzetközi felháborodás miatt egy szinte biztos csalásként történelembe vonuló választáson szerzett elnöki mandátumot) mennie kell.
Elvileg most valamikor októberben lennének esedékesek a parlamenti választások, de pontos dátum nem ismert, ugyanis április óta rendszeresek a választási reformot és demokráciát követelő tüntetések, amelyeken az előbbiek mellett az utóbbi hónapokban már Gnassingbé távozását is követelik az emberek. A Save Togo (“Mentsük meg Togót”) néven futó, ellenzéki és jogvédő csoportokat tömörítő egység által szervezett megmozdulásokon a három-mandátumos elnöki periódus lecsökkentését, ellenőrizhető, tiszta választásokat és az emberei jogok tiszteletben tartását is akarják, de június óta az összes ilyen utcai rendezvényre brutális erővel csapott le a hatóság – gumilövedék és könnygáz alkalmazásával.
Több felvonuláson jelentek meg komoly politikai szereplők is, például nyáron többször is ott volt az egykori elnökjelölt, most a Nemzeti Szövetség a Változásért párt vezetője, Jean Pierre Fabre és az egykori miniszterelnök, Agbeyome Kodjo is, utóbbit még őrizetbe is vették egy rövid időre. Egyesek ellenzékiek a választások teljes elhalasztására szólítottak fel, más csoportok viszont a kormány bizonyos tervezett intézkedéseinek elutasításáért harcolnak – ilyen például az az alkotmánymódosítás, amely 10 fővel, 91-re növelné a parlament létszámát, állításuk szerint ezzel segítve a kormányzó Togói Népi Mozgalmat. A kormány persze hangsúlyozza, hogy elkötelezett a választási reformok mellett és ezért szeptemberben még tárgyalásokat is tartottak, vagyis tartottak volna, ugyanis az ellenzék jelentős része bojkottálta a rendezvényt.
Voltak kitűzött irányvonalak, többek között a két-mandátumos elnöki periódus bevezetése, de ezek csak üres szavak maradtak, nem definiálták a bevezetés időpontját, tehát akár végbemehet az 2020-ban is. Aggasztó lehet, hogy a 2005-ös választások is hasonlóan kezdődtek, a kormány és ellenfelei vad vádaskodással és fenyegetőzéssel kezdtek, majd következtek a halálos áldozatokat is követelő választások utáni erőszakos cselekmények. Gnassingbé távozásáért és a választási reformokért még egy, a bulvármédiába illő esemény is történt néhány hónapja az országban, ugyanis egy civil szerveződés női csoportja felszólította a togói nőket egy egy hetes szex-sztrájk végrehajtására, hogy ezzel még nagyobb nyomást helyezzenek a férfitársadalomra a változás elérése érdekében – volt már ilyen korábban anno 2003-ban Libériában, ahol a konfliktus lezárásért indítottak akciót a nők.
Persze végül komolyabb dolog nem lett az egészből, még az ellenzékiek egy része is viccnek vette a szex-sztrájkot, a fentebb említett Fabre például egy rendezvényen a közönség nagy derültsége mellett az akció két naposra csökkentéséért kampányolt. Ami viszont nem vicc, az a pattanásig feszült politikai helyzet és csak remélni lehet, hogy ezúttal nem fog olyan erőszakhullámba torkollni a történet, mint néhány éve.