A jobboldali eszméket hirdető RENAMO a polgárháború 1992-es római lezárása után sem került baráti viszonyba ősi ellenfelével, a szocialista kormánypárttá avanzsáló Mozambiki Felszabadítási Fronttal (FRELIMO), az elmúlt 20 évben sem sikerült igazán begyógyítani a közel 1 millió ember halálát is okozó háború sebeit.
Bár a RENAMO már nem képvisel olyan erőt, mint anno, a 250 fős mozambiki parlamentben 51 hellyel bíró párt vezetőjének akciója nyugtalanságot szült az országban, sokan már az erőszak visszatérésétől tartanak, bár valószínűsíthető, hogy a költözés okai nem katonaiak, hanem politikaiak voltak, Dhlakama így próbál meg nyomást gyakorolni a FRELIMO-ra, hogy elérje követeléseit: választási reformokat, a polgárháborús harcosok jobb megbecsülését, átmeneti kormány létrehozását egy hónapon belül és az ásványkincsek miatt egyre növekvő állami bevételek megosztását. Az ellenzéki vezető már meg is hívta Armando Guebuza államelnököt új rezidenciájára, aki valószínűleg annyira nem aggódik Dhlakama lépése miatt, ami akár tekinthető afféle eltávolodásnak is a politikától, egy harcos utolsó nagy akciójaként, hiszen ahelyett, hogy egységesítené a FRELIMO-val elégedetlen emberek táborát, egyre vadabb és vadabb ötletekkel veteti észre magát, miközben a Mozambiki Demokratikus Párt (MDM) lassan kezdi átvenni a vezető ellenzéki mozgalom szerepét, bár ez a szerveződés is főleg egykori RENAMO tagokra épít.
Mozambik újabb polgárháborúba süllyedése összességében kizárt, az emberek soraiban olyan nagy a vágy a stabilitásra, a békére, hogy Dhlakama maximum egy alacsony intenzitású gerillaharcot lesz képes összehozni, ha ez a célja, de még ez utóbbira is csekély az esély, főleg, hogy valószínűleg túl nagy mennyiségű fegyver sincs az új politikai rendet követelő, ám az újabb háborút közleményben kizáró RENAMO-szimpatizánsok kezén, a katonai bázison jelenleg csak Dhlakama személyes testőrsége (úgy 300 ember) rendelkezik ilyenekkel – köszönhetően annak, hogy a mozambiki kormány korábban hozzájárult egy személyes védelmi osztag kialakításához. Sokan egyébként a mostani költözést kiváltó fő oknak az idén márciusi rajtaütést tartják, amikor a rendőrség megrohamozott egy, Dhlakama főhadiszállása körüli tábort és az oszlatásban két ember meghalt.
A FRELIMO az ügy kapcsán hangoztatta, hogy nyitott bármilyen párbeszédre és tárgyalásra, de nemhivatalos vélemények szerint a legnagyobb probléma az ellenzéki vezetővel, hogy mindig döntésképtelen, követel valamit, aztán a tárgyalóasztalnál már nem egészen biztos a feltételekben és így tovább. Azt sem lehet tudni, hogy a RENAMO honnan kap pénzügyi támogatást, hiszen bár a múltban Ian Smith Rodéziája majd később a dél-afrikai apartheid rendszer is támogatta őket, egy ilyen ügy manapság már valószínűleg elképzelhetetlen, így pletykák szerint valószínűleg országon belüli ásványkincs-ügyletekből tartja fenn magát a párt belső magja. Mindenesetre akármi is lesz a kimenetele a nagy költözködésnek, az biztos, hogy Mozambik ugyan nem, de a RENAMO sokat köszönhetett Dhlakamának, aki 1979-ben lett a szocialista blokk elleni harc vezére és 1984-re már a katonai és politikai szárnyat is irányította és vele ért el a mozgalom a csúcsra, ahol a “nyugati blokk” segítségével az ország nagy részét irányították és rendszeresen hajtottak végre brutális gerillaakciót országszerte.
Aztán 1992-től már a pártként funkcionáló RENAMO vezetőjeként próbálta politikai pályáját építeni, de mind a négy elnökválasztáson elbukott, mint az ellenzék jelöltje, kétszer Joaquim Chissano, kétszer pedig Armando Guebuza ellen, olyan választásokon, amelyeket még a nemzetközi megfigyelők is aggályosnak tartottak. Valószínűleg a politikai életben relatíve sikertelen karrierje miatt jutott el addig a pontig, hogy az elmúlt években már a fegyveres harc újrafelvételével fenyegetőzött, 2011-ben például egyenesen azt mondta, hogy hamarosan Mozambik újra lángolni fog. Szóval Dhlakama most már egy Gorongosa melletti bázison táborozik és hiába adott többször ultimátumot a kormánynak a tárgyalásra, a mai napig semmiféle delegáció nem kereste fel és valószínűleg a jövőben sem fogja, erre utalhatnak a Gorongosába vezényelt rendőri alakulatok is.
Tehát úgy tűnik, hogy Guebuza álláspontja a kivárás és a figyelmen kívül hagyás, elképzelhető, hogy arra játszik, a városi luxushoz szokott Dhlakama nem fogja sokáig bírni az elektromos áramot is nélkülöző spártai körülmények között. Guebuzának amúgy is volt más dolga szeptemberben és októberben, először is ott volt a szeptemberi pembai pártkongresszus, amelyen kiderült, hogy bár az elnök nagyon fontos szerepet tölt be a szervezetben, nincs minden irányítás az ő kezében. A kongresszuson az is egyértelmű vált, hogy eljött a változás ideje, több, régi veterán által betöltött pozíciót, új, fiatal arcok kaptak meg és így történhetett, hogy október 9.-én beiktatták hivatalába az új miniszterelnököt, Alberto Vaquinát, akinek elődje, Aires Ali menesztéséről is a párt gyűlésén állapodtak meg.