Mali északi részét tavasszal támadták meg a tuareg és iszlamista fegyveres szervezetek kihasználva azt, hogy Bamakóban a hadsereg puccsot hajtott végre. A belviszályban aztán az iszlamista erők felülkerekedtek, és ma egyértelműen ők irányítják Mali északi részét. Bevezették a sariat, és kiképző táborokat hoztak létre terrorista szervezetek számára.
Október 19- én konferenciát rendeznek Bamakóban, ahol a felszabadító akcióban érintett felek képviselői vesznek részt. Itt mutatkozik be az ENSZ Szahel ügyekben illetékes képviselője, Romano Prodi egykori olasz miniszterelnök. A tanácskozáson részt vesznek Franciaország és az Egyesült Államok képviselői is, de mindkét állam jelezte, hogy bár támogatja a felszabadítási akciót, közvetlenül nem kíván abban részt vállalni.
Francois Hollande francia elnök Dakarban üdvözölte az ENSZ BT döntésért. Felhívta a figyelmet arra, hogy a politikai és a katonai döntéseket nem lehet elválasztani egymástól. Washingtonban ugyancsak kedvezően fogadták az ENSZ BT határozatát, de hangsúlyozták, hogy komplex megoldást kell találni, olyat, amely figyelembe veszi a tuareg lakosság érdekeit is. Mali északi részén a tuaregek alkotják a lakosság többségét, és jelentős részük úgy érzi, hogy az ország fővárosában, Bamakóban nem kellőképpen veszik figyelembe az ő érdekeiket.
Az ENSZ BT azt üzente: Mali északi részének felszabadítása fontos, de nem túl sürgős!
Egyesült Államok, Mali – Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag megszavazta, hogy Mali északi részén véget kell vetni az iszlamisták uralmának. Az ENSZ főtitkára, a nyugat-afrikai államok szervezete és az Afrikai Unió 45 napot kapott arra, hogy előálljon egy épkézláb javaslattal.
(Visited 1 times, 1 visits today)