A holland hajó Smir közelében egy öbölben vetett horgonyt. A közeli vizeken tartózkodhatott már napok óta és sikerült megtévesztenie a parti őrséget és a hatóságokat is, amelyek csak csütörtökre várták az érkezését. A civil szervezet egyébként, miután a hatóságok felszólították a távozásra és a marokkói törvények betartására, megfordult és kihajózott a nemzetközi vizekre. Az abortusz legalizálásáért küzdő civilek egyetlen beavatkozást sem tudtak elvégezni, de annyit sikerült jelenlétükkel elérni, hogy végre fellibbentették a fátylat a marokkói abortusz helyzetről. A muzulmán királyságban naponta 600-800 nő keres fel egy illegális rendelőt, hogy az abortuszt elvégezzék, évente nyolcvanan halnak bele a beavatkozásba.
Műtét nem volt, a figyelemfelhívás sikerült – visszafordulásra kényszerítették az abortusz hajót Marokkónál
Marokkó, Smir – Bejutott egy marokkói kikötőbe, de nem sokkal később a parti őrség a marokkói vizek elhagyására kényszerítette a holland abortusz hajót. A Women on Wawes civil szervezet azt tervezte, hogy egy héten keresztül lehetőséget ad, hogy a hajóján legálisan és higiénikus körülmények között végeztessék el marokkói nők az abortuszukat, amit a helyi törvények tiltanak.
(Visited 1 times, 1 visits today)