A szőnyeg alá is benéznek Kismayo új urai

Szomália, Mogadishu – Az Afrikai Unió békefenntartói és a szomáliai kormányerők közösen fésülik át Kismayót, ahol al Shabab lázadókat és elrejtett pokolgépeket keresnek. A lázadók már korábban kivonultak, de figyelmeztettek, hogy „csapdákat” állítottak a kenyai csapatoknak és a kormányerőknek.

A kenyai hadsereg a kikötőhöz vezető úton robbanószerkezetet talált.  Az óvatosság tehát indokolt. A szomáliai kormányerők szóvivője is megerősítette, hogy csapataik az egész várost átkutatják. Elsősorban a kikötőt, a repülőteret és a lázadók hátrahagyott bázisait fésülik át. A Kismayóban található egyik elnöki palotát is átkutatják. A kormányerők házról-házra járnak a városban. Lázadókat nem találtak, de hat sebesült árva gyerekre bukkantak, akiket egy kézigránát sebesített meg egy bentlakásos iskolában. Közben az al Shabab lázadók szóvivője is megszólalt, aki elmondta, hogy a várost csupán taktikai okokból hagyták el. Kivonulásuk pedig nem azt jelenti, hogy legyőzték őket.

Közben a szomszédos Kenyában fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. A szomáliai határ közelében található Garissában sokan attól tartanak, hogy az al Shabab lázadók merényletekre készülnek. 

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez