Az al Shabab lázadók a közeli településekre menekültek a kenyai csapatok elől. Egy helyi lakos számolt be arról, hogy ennek ellenére a kenyai hajókról tovább lőtték a külvárost, néhány lövedék lakóházakat talált el. Az al Shabab lázadók a bombázás után azt közölték, hogy két kisgyermek meghalt. A kenyai hadsereg szóvivője Cyrus Oguna ezredes viszont cáfolta a gyerekek halálhírét. Oguna elmondta, csapataik azon vannak, hogy átfésüljék, és ellenőrzésük alá vonják a várost. Könnyen meglehet ugyanis, hogy a lázadók kisebb egységeket hagytak hátra, ezért a támadók óvatosan nyomulnak előre, nehogy csapdába csalják őket. A városban található stratégiai fontosságú objektumokat már a kenyaiak és a szomáliai kormányerők ellenőrzik.
Szakértők szerint Kismayó elvesztése komoly érvágást jelent a lázadok számra, de nem jelenti az ellenállás végét. Az al Shabab Mogadishu feladása után áttért a gerilla hadviselésre. Harcosai öngyilkos robbantásos merényleteket és rajtaütéseket hajtanak végre és rettegésben tartják a lakosságot. Ráadásul többször átcsaptak már Kenyába.
Kismayo lakosai örülnek a lázadók távozásának, de jelenleg káosz uralkodik a városban. Az élelmiszerárak drasztikusan emelkedtek, ami sokakat súlyosan érint. Egyesek éhínségtől tartanak. Sok civil még a harcok előtt elmenekült a városból.