A Rift völgyben van az a magaslati tábor, ahol a legjobb futók edzenek. Itt az orvosok állítólag különböző tiltott csodaszereket adnak nekik. Ezt állítja Matthew Kisario, aki a világ negyedik legjobb idejét mondhatja magáénak maratoni futásban. Ő júniusban bukott meg még az olimpiai felkészülés idején. Szteroidokat találtak a szervezetében. Már akkor közölte, hogy szinte mindenki ezt csinálja a magaslati táborban, de az orvosok olyan szereket is kitaláltak, amelyek eltűntetik a dopping nyomát…
A kenyai sajtó azóta is foglalkozik az üggyel, de az Atlétikai Szövetség csak most, jóval az olimpia után érzi úgy, hogy vizsgálódnia kell. A kenyai csodafutók egyébként nem szerepeltek igazán jól az olimpián, és sokan ezt összefüggésbe hozzák azzal, hogy Kisario lebukása után megijedtek a magaslati táborban, és emiatt nem úgy sikerült a felkészülés, ahogy azt eredetileg tervezték.
Isaiah Kiplagat, az Atlétikai Szövetség elnöke mindenesetre megígérte a BBC- nek a részrehajlástól mentes vizsgálatot. A kenyai futók magaslati felkészülése évtizedek óta valóságos legenda az atléták körében, és igen kínos lenne utólag kideríteni, hogy a csodafutók tiltott csodaszerekkel éltek. A mintákat ma már megőrzik az olimpiák után, így egy vizsgálat akár évekkel később is megfoszthat olimpiai címétől egy kenyai csodafutót.