Méregkeverők – európai cégek felelősségét firtatják az elefántcsontparti mérgezés ügyében

Elefántcsontpart. Abidzsán – Pert indítana az Amnesty International és a Greenpeace a 2006-os mérgezési ügyben. Az eljárást Nagy-Britanniában kezdeményezik, mert a mérgező szemetet Elefántcsontpartra szállító cég anyavállalata ott székel. A mérgező szemét miatt 17 ember meghalt és százezren betegedtek meg.

Három év nyomozás után 250 oldalas jelentést állított össze a két befolyásos nemzetközi civil szervezet. A jelentés megállapítja, hogy a Trafigura cég előbb Hollandiában semlegesíttette a nátronlúgos anyagot, majd miután az eljárást túl drágának találta, úgy döntött: az egészet mindenféle közömbösítő kezelés nélkül elszállítja Abidzsánba, ahol kirakja. A dokumentum szerint Hollandiát azért terheli felelősség, mert engedte, hogy  a mérgező anyag kezelés nélkül hagyja el az országot.

A jelentés kitér arra is, hogy több ország kormánya is hazudott, így az elefántcsontparti is, amikor eltitkolták a mérgezésveszélyt az emberek elől. A civilek kétségbe vonják a Trafigura és Elefántcsontpart közötti megállapodás jogszerűségét, mert a jelentésírók szerint az csak azt szolgálja, hogy a céget mentesítsék minden következmény alól. Az Amnesty és a Greenpeace is arra szólítja fel a mérgezés felelőseit, hogy teljeskörűen kártalanítsák az áldozatokat.  

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez