Egy kecskeméti háziorvos afrikai missziója

Amikor a „Véres gyémánt” című filmet először láttam, a sierra-leonei háborúskodás, a menekülttáborok világa ijesztő messzeségnek tűnt, amíg nem olvastam az AHU missziós munkájáról, Kongóban. A ruandai hutu és tuszi törzsi konfliktus, ami humanitárius katasztrófává nőtte ki magát, évekig foglalkoztatta a világsajtót. Napjainkra elenyésző lett a harcok száma, de az otthonukból elűzött emberek még sokáig, talán egész életükben segítségre szorulnak. Kelet-Kongó kiwanjai menekülttábora egy a sok közül, ahol az amúgy is elképesztő szegénységben élő afrikai emberek menedéket, védelmet remélhetnek, az ENSZ békefenntartóitól. Nem volt könnyű elhatározás, de amikor Ugandában, az entebbei repülőtéren megcsapott a forró, balzsamos levegő, már eloszlott minden félelmem. Megérkeztem! A több napos, kimerítő út és a megérkezésünk csak erősítette azt a hitemet, hogy Afrikában van a helyem. Három orvosnő és egy tolmács koordinátor vágtunk neki az ismeretlennek. A családunk, kollégáink féltő aggodalma kísért bennünket, vigyázott ránk. Érkezésünk után a kéksisakosok felügyeletével szinte azonnal munkához láttunk, a rossz körülményekhez könnyen alkalmazkodva tettük a dolgunkat. Jól felszerelt rendelőnk helyett az afrikai élethez alkalmazkodva hamarosan katonai sátorlap alatt, mangófa árnyékában és a trópusi felhőszakadások elől eresz alá menekítve gyógyszereinket rendeltünk. A tábori rendelés az iskola épületében folyt, mikor tanítás nem volt, a többi napokon kis falvakba jártunk, és láttunk el soha orvost nem látott embereket, minden korosztályból. Legtöbb kisgyerek volt, akik a féregűző tablettáinktól, maláriaellenes és antibiotikum készítményeinktől legalább néhány hétre,hónapra meggyógyultak. Sajnos a higiénes helyzet reménytelenül rossz,az emberek a minimális tisztálkodási feltételeket sem tudják betartani. Ezt a kisdedek szenvedik meg leginkább, a halálozási arány rettentő rossz a kisbabákat és szülő nőket illetően. Védőoltást nem kapnak, nincs is, csak a kivételezettek jutnak hozzá, akik meg tudják fizetni. Láttunk kezdeményezést a vakcináció irányában, de mivel nyilvántartás sincs és az emberek analfabéták, a saját életkorukat, a gyerekek éveit sem tudják, az eremények siralmasak. A tetanusz, a gyermekbénulás szedi az áldozatait rendületlenül. Az asszonyok sok gyereket szülnek, így a családok elég népesek. Orvosi ellátás nélkül a sok betegség elhanyagolódik, a betegek idő előtt meghalnak. Egész Afrikában csak fizetés ellenében kapnak még minimális ellátást is. Ha valaki kórházba kerül, az egész család tönkremegy, mert mindent felszámolnak, és így inkább a földes kunyhóban szülnek az asszonyok, meghalnak olyan bajok miatt, ami nálunk pár szem gyógyszerrel orvosolható. A fenti gond sajnos elkísért a fejlettebbnek mondható Maliban is, Guineában is, mivel még két alkalommal vágtam neki a nagy feladatnak. Bamakóban rendelők berendezését segítettük műszer és gyógyszer adományokból, amiket kórházak és magánemberek révén kerültek az egyesülethez. Munkahely teremtésben is részt vettünk, fiatal kollegák részére, komoly segítséget nyújtva a felszerelés nélkül üzemelő rendelőkben. EKG egész Bamakóban csak a kórházban működik…a fizető rendszer ott is, és Guineában is meglepett bennünket, hisz mi önkéntesként, minden térítés nélkül, ingyen saját szabadságunk alatt jöttünk. A helyiek elve az, hogy csak vizitdíj befizetése után mehet orvoshoz mindenki, mert így nem fog feleslegesen menni senki a rendelőbe. Gyógyszereket minden országban be tudtunk szerezni, az adományokból befolyt pénzből, a világ összes gyógyszergyártója megtalálható Afrika-szerte, csak az ár szab gátat a beszerzésben. Maliban megtapasztaltuk az iszlám kemény uralmát, az afrikaiak sötét, nőket nyomorító kegyetlenkedését. Kongó nagyrészt protestáns népessége után mohamedán közösségek életébe is beleláttunk. A többnejűség hatalmas családokat eredményez, tíz feletti gyermeket szülnek az asszonyok, négy feleség negyven körüli utóddal biztosítja a fennmaradást. Már gyereklányként férjhez adják a körülmetélt, épp serdülő kislányokat, akik sokszor belehalnak a szülésbe, vagy nyomorékok lesznek. A törvény tiltja már a barbár csonkítást, amit semmi ésszerű indokkal, sem pedig vallási előírással sem lehet megmagyarázni, sajnos ellenőrizni lehetetlen. Szakszerűtlenül, sterilitás nélkül titokban végzik a falvakban mai napig is, számtalan gyermeken. Sok fiatalasszony fordult hozzánk nálunk elképzelhetetlen panaszokkal, elkeserítő volt a tehetetlenségünk a szigorú szokásokkal szemben. A kisgyerekek sorsa is szomorú, ha megbetegszik, a családfő dönt az életéről. Sokszor volt nehéz a szívünk, látva a kisbabák halálát, mivel az „apa” megtiltotta a gyógykezelést-Lesz másik! kijelentéssel. Az asszonyok szívszorító sírását soha nem fogjuk elfelejteni, Imre kollégámmal,aki gyermekgyógyász és mindent megpróbált a kisdedek érdekében bevetni. Árvaházban is dolgoztunk, az utcán megszült és otthagyott kicsik tömegesen esnek áldozatul a világ kegyetlenségének. A gondozónőket megtanítottuk, hogyan használják az általunk vitt fertőtlenítőket, samponokat, azok a kisdedek a tisztátalanság okozta betegségektől egy ideig védve lesznek. Az AHU által támogatott árvaházban iskola is van, a felnövekvő nemzedék már megismerkedik a betegségek megelőzhetőségével, a szűrővizsgálatok, védőoltások jelentőségével . Hiába van elérhető AIDS szűrés, ha a lakossághoz nem jut el az információ… Betegségmegelőzés központi gondolata volt a vezérfonalunk Guineában is. Harmadik missziós utam Los-szigetekre vitt 2011 áprilisában. Az Atlanti-óceán közelsége megkönnyítette alkalmazkodásunkat, a víz pedig a fürdési lehetőséggel lelkesítően hatott ránk, hisz ismét négyen, nők vágtunk neki a nagy útnak, a Conakry öbölbe. Afrika ezen szögletében is a víz, a villany és minden komfort nagy kincs,hisz vezeték nincs. Áramfejlesztő generátorok adnak némi energiát a világításhoz, hűtőkhöz, csekély mértékben. Az üzemanyag drága kincs errefelé, az utak mellett kis palackokban lehet venni, fél litert is akár. A teli tankot azt hiszem csak kevesen ismerik Afrikában. Az utak állapota nemigen hat lelkesítően, hisz a hatvanas évektől, a gyarmati idők végétől, vajmi keveset fordítottak a javításra, építésre. Az utóbbi években kis haladást lehet tapasztalni, mivel az új gyarmatosítók finomabb módszerekkel mint elődeik, ismét kifosztják a kontinenst. Céljaik érdekében az útépítés fellendült, főleg kínai beruházással, hisz ők napjainkban a legnagyobb befektetők Afrikában.

Az utak felépítése elhozza az egyszerű emberekhez a civilizáció sok hátrányát is, a fogyasztói társadalom átveszi a hagyományok helyét, jó és rossz oldalával együtt, megváltozik a világ. A folklór idegenforgalmi látványosság lett már, a turistáknak mindent úgy tálalnak, ahogy azok szeretnék. Kongóban semmi souvenir nem volt, hisz nincs turizmus sem a háborús konfliktusok miatt. Bamakóban az egész városban van műholdas TV, internet, ott-tartózkodásunkkor a futball vb-t nézte egész Mali, még sörhöz is hozzá lehetett jutni. A korrupció soha nem látott magasságban van. Guineát is elérte a modern világ, energiaitalok sokasága, mobiltelefon található a pici boltokban. Szerencsére mindhárom országban megtaláltuk a pozitív irányú fejlődés sok jelét is. Az idegenforgalom, a gazdasági lehetőségek sok külföldit vonzanak. A fiatalok tanulni akarnak, nyelvtudásuk meglepően jó és reménykednek abban, hogy külföldi kapcsolataik révén kijutnak az országból. Az egészségügy fizetős, de hozzáférhetőbb mint előző helyszíneinken. A fogamzásgátlók szedését nem tiltja senki , a vallás kevésbé gátolja a korszerű családtervezést, négy-öt gyermek van a családoknál, s kevesebb a többnejűség, a csonkítás csak az ország eldugottabb részein fordul elő. A Los-szigetek, az egykori bauxitbányászat egyik központjának lakóit gyógyítottuk. Nyíltan és felszabadultan jöttek hozzánk, minden korosztályból a betegek. A száraz évszak végén jártunk,a trópusi esők, a sivatagi homokviharok után megtapasztalhattuk az óceán erejét, a kis facsónakok kiszolgáltatottságát a hatalmas hullámokban. Conakrytól hét kilométerre az óceánban, egy új világ nyílt meg előttünk. Megtanultuk a természet tiszteletét, az itt élő emberekkel együtt élve mi is afrikainak érezhettük magunkat. A munkánk lett volna még mindhárom helyen, de sajnos a repülőjegyünk, a tartózkodási engedélyünk és a szabadságunk letelt. Hazatérve, sok kavargó gondolattal újra visszakészülök, hisz temérdek gond és nyomorúság közt annyi bölcs, elégedett és boldog ember soha nem volt körülöttem, mint a fekete kontinensen. Toleránsabb lettem, új értelmet kapott az életem és a munkám! Szeretnék még sokáig dolgozni, visszamenni ezekhez az emberekhez, hogy láthassam a munkánk gyümölcsét, és további segítséget nyújtani társaimmal együtt. A divatos elégedetlenség helyett mindenkinek ajánlom Mohamed próféta mondatát megszívlelni, hogy a nehéz idők reménytelensége helyett az elégedett nyugalom legyen a jövő!

„Az ember igazi gazdagsága az a jó, amit a világban véghezvitt!”