Vége a politikai karanténnak – a Mubarak párt tagjai is indulhatnak a választáson

Egyiptom, Kairó – A bíróság visszaadta a választójogot és a választhatóság jogát az egykori Mubarak-párt tisztségviselőinek. A rezsim bukása után, a forradalmi lendületben fosztották meg választójoguktól az egykori funkcionáriusokat.

A bíróság döntése azt jelenti, hogy a Mubarak párt, a feloszlatott Nemzeti Demokrata Párt (NDP) egykori politikusai indulhatnak a következő, 2013-ra tervezett törvényhozási választáson. A bíróság azzal érvelt, hogy egyetlen egyiptomi állampolgárt sem lehet megfosztani polgári jogaitól, beleértve a választásokon való indulást is, ha az állampolgár teljesíti a jelöltséghez szükséges feltételeket. Az NDP-t 2011 tavaszán a forradalom győzelme után néhány héttel oszlatták fel, teljes vagyonát államosították. A bíróság közben helyben hagyta a Legfelsőbb Alkotmánybíróságnak azt a döntését is, ami érvénytelenítette az év eleji alsóházi választások eredményét. Új választásokat várhatóan 2013 elején az új egyiptomi alkotmány elfogadása után két hónappal tartanak majd.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez