A ghánai kapus sokáig a brit első osztályban védett, őrizte a Birmingham, a Wigan és a Blackpool kapuját. Ám egy éve már ott sincs szerződése. A felesége azt mondta a televíziós showban, hogy megbabonázta a férjét: elhitette vele, hogy képtelen megfogni a labdát! Az átok hatott, a férj egyre rosszabbul védett!
A kedves asszonyság még mással is meglepte a nézőket: közölte velük, hogy férje impotens lett, és ez is az ő varázslatának az eredménye! A házasság csak 2010- en köttetett a foci VB után, és valahogy nem volt minden szempontból sikeresnek mondható. A ghánai kapus ennek ellenére kitart amellett, hogy felesége nem boszorkány! Maga az asszony is visszakozott: amikor a londoni Sun érdeklődött nála a pikáns részletek felől, akkor az közölte, hogy szavait kiforgatták. Sőt azt is hozzátette, hogy ő nem boszorkány! Azt viszont nem árulta el, hogy miért állt volna érdekében, hogy férje impotens legyen és hogy kikerüljön Ghána válogatott csapatából, ahol oly sok emlékezetes védése volt…
„Boszorkány vagyok, tönkretettem a férjem karrierjét és a férfierejét is elvettem!”
Ghána, Accra – Így nyilatkozott Ghána válogatott futball kapusának neje egy televíziós show- ban Nigériában. Richard Kingson, aki eddig legtöbbször volt válogatott Ghána színeiben, csakugyan kikerült a csapatból. Dehát már 34 éves vagyok- írta a Facebookon, lojálisan védelmezve nejét.
(Visited 1 times, 1 visits today)