Ülök a tanterem végén Lipendében. Menyasszonyom három faluval arrébb, N’dúicában teszi ugyanezt. Amikor azt írom, tanterem, kicsit túlzok. Falak tetővel. Portugál óra másodikosoknak, téma az iskola részei: udvar, tanterem, mellékhelység, tanári. Jegyzetelek. Harmadik hete vagyok Mozambikban, mindent kihasználok, hogy megtanuljam az ország hivatalos nyelvét. A másodikosok is jegyzetelnek, igaz egy kicsit kevesebb lelkesedéssel. Ők sem tudnak még portugálul.
Figyelj meg, motiválj, javítsd ki – mondogatom magamnak. Jelenleg ez a munkám. A tanár, aki a táblánál áll, még tanuló. Fegyelmezés, érthető magyarázatok, óraterv követése. Ezeket kell értékelnem. Nagy a kultúrsokk: a sok koszos gyerek, a szörnyű épület, hogy nincs se víz, se áram, a „csak ismételd meg, amit a tanár mond, lehetőleg hangosan” módszer, meg az, hogy a tanár értékes perceket szöszmötöl a táblánál, mindenféle eredmény nélkül. Mi lesz ezzel az országgal? Mi lesz a gyerekekből?
Egy bentlakásos tanárképző iskolában dolgozunk menyasszonyommal Mozambik Niassa nevű tartományában. Ez az ország legritkábban lakott, legelmaradottabb és legszegényebb része. Az iskolát az ADPP vagy más néven Humana People to People üzemelteti, amely Európában többek között önkéntes programokat is szervez. Mi is ilyen önkéntesek vagyunk. 2009-ben kezdtük a program európai részét, majd 2010 Augusztusában jutottunk el Afrikába, átélni ezt a kalandot.
A munkánk, hogy elvegyüljünk az iskolában, vegyünk részt a tanárképzésben. Óratartás, tanfolyamok, sportprogramok, illetve amit még találunk. Feladataink közé tartozik a gyakorlótanítás látogatása, értékelése is, a környező falvak általános iskoláiban. Fél évünk van minderre, aztán egy repülőgép visszavisz a valóságba.
Tapasztalunk és tanulunk. Pár hét és megvannak az első következtetéseink. Több pénz kellene, igényesebb tanárképzés, szigorúbb szabályok. Anélkül ez csak egy szemfényvesztés, nem minőségi oktatás. Sajnos azonban nagy a sietség, az úgynevezett Milleniumi célok miatt. Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) támogatja Mozambikot, cserébe viszont fel is kell mutatni eredményeket, például, hogy 2015-ig minden gyerek számára elérhető kell, hogy legyen az általános iskola. Ehhez több tanárra van szükség. Jóval többre. Mennyiség, cserébe a minőségért.
Ahol a legtöbbet tanultunk minderről, az az általános iskolai órák felügyeletén volt. Úgy gondolom, itt olyan dolgokat tapasztaltunk, amit turistaként soha nem tudtunk volna. Most megosztom azokat az órákat, amik a legjobban megragadtak. Felének én, a másiknak menyasszonyom volt, sokszor hitetlenkedő, tanúja.
-
Felirat a táblán. Feladat, lemásolni a füzetbe. Az előttem ülő gyerek jobbról balra, egyesével másolja a betűket, azaz az írásiránnyal szembe. A tanár megáll a diák mellett, majd rövid gondolkodás után hagyja tovább „dolgozni”.
-
Higiénia óra, mosakodás. A tanár kivezényeli az osztályt a falu kútjához, mindenki kap egy darab szappant és meg kell mosniuk a kezüket, lábukat, majd néhány gyereknek a haját is. Azt is megtudjuk, hogy ha nincs fogkefe, hogy kell fogat mosni egy gally és hamu segítségével: A gally végét úgy kell szétszedni, hogy a rostok természetes kefét alkossanak. A hamut erre szórva, el lehet kezdeni a fogmosást. Ez tényleg hasznos.
-
Tornaóra: Kettesével futkosnak a diákok, a tanár a telefonjával időt mér. Nem igazán hiszem, hogy hiteles az eredmény, mert minden gyerek máshol fordul vissza. Azon kívül, akinek van cipője, láthatóan gyorsabb, mint akinek nincs. Amíg négy gyerek fut, a többiek malmoznak. Fejszámolásom alapján a 45 perces órán, mindenki futott 200 métert összesen.
-
Másnap, kellemes meglepetésként, ugróiskola verseny: Én is beállok, de veszítek. Viszont mindenki remekül szórakozik.
-
Portugál óra, olvasás. A fiatal tanárnő, hogy ellenőrizze, hogy megy a gyerekeknek, mindenkit egyenként lefeleltet. Akinek nehezen megy, annak segít. Néha megkér egy ügyesebb gyereket, hogy segítsen a gyengébbnek. Az osztály figyel.
-
Állampolgári ismeretek óra. A közigazgatás részei. A tanár fölír egy bonyolult szakszöveget a negyedikes osztályának, majd megkéri őket, hogy másolják a füzetükbe. Vadul szótárazok a hátsó sorban, de a felét sem értem. Hiányérzetem támad, egy kis magyarázat elkelne.
-
A padban rendetlenkedik három gyerek. A tanár leülteti őket a földre, és a földről három gyereket a helyükre ültet. A pad a jó gyerekeké.
-
A tanár vezényel: Eltehetitek a portugál tankönyvet és vegyétek elő a matekot. Gyakorlatban a gyerekek kicserélik a „széküket”: Eddig a matek könyvön ültek, most a portugálon.
-
A tanulók figyelmetlenek a rajz órán. A tanár felszólít egy gyereket, hogy énekeljen el egy otthon hallott népdalt. Lassan az összes gyerek énekel, a rend helyreáll.
-
A tanár pontosan megérkezik az órára. A húsz fős osztályból csak hatan jelentek meg. Szerencsére tudja, hol laknak a többiek és elszalad értük. Tényleg szalad. Tíz perc múlva tizenhárom gyerekkel elkezdi az órát. Itt a gyerekek iskolába terelése is része a pedagógusi munkának.
-
Matematika óra. Négy osztva néggyel? – kérdezi a tanár. Nulla! – üvölti pár diák. – Úgy van, nulla, mindenki, nulla. – hangzik a tanár. A diákok artikulátlanul üvöltik háromszor, hogy Nulla. Szólok a tanárnak, hogy tévedett. Zavarba jön és belekiabálja a tömegbe, hogy a helyes válasz az Egy. Talán valaki meghallotta.
-
Takarítás óra. A tanár felkér egy diákot, hogy tépjen össze pár lapot a tankönyvéből, majd egy másik kisfiúnak egy ócska seprűvel össze kell takarítania. Több a sok(k)nál.
-
Minden órán: –Estámos juntos? – Sim! – jön a válasz. (Együtt vagyunk? Igen!) A tanár pedig addig kérdezi, ameddig nem elég hangos, majd megy tovább. Néha a dobhártyánk szakadt ki a gyerekzsivajtól. Sajnos nagyon kevés a jó magyarázat és a számonkérés.
-
Ének óra. A szolmizációs skálát tanulják. – Dó! – Dó – üvöltik a tanulók. Aztán a Ré. Semmi ének, csak üvöltés. Néha ilyen könnyűnek tűnő feladatokat rontanak el a leendő tanárok. Ünnepeken itt mindenki énekel, szeretik és szívesen is tanulnák.
-
Péntek utolsó testnevelés óra. A gyerekek körjátékokat játszanak, a tanár közben helyi népdalokat énekeltet velük. Mire vége az órának, minden gyerek fáradt és nagyon vidám.
A kezdeti következtetéseinket lassan felülbíráljuk. Lehet, hogy nem akkora probléma, hogy kompromisszumokat kötöttek az oktatásban. Mások a céljaik, mint nekünk. A fejlődés így is gyors és látványos. Például 1975-ben az írni-olvasni tudó felnőttek aránya csak 10% körül mozgott, míg mára ez közel 60%! Bíztató eredmény.
Bagarilában, ahol az egyik gyakorlóiskola van, éppen bevezetik az áramot. Megjelenik a közvilágítás, ami itt naplemente utáni életet és hideg kólát jelent. Tévéket is jelent. Szombati bulikat jelent. Akinek van saját konnektorja, töltheti a mobiltelefonok akkumulátorját, mert elérhetőnek lenni, az itt is nagyon fontos.
Azt mondják kollégáink, hogy ötödikes korukra a gyerekek már jól beszélik a nyelvet, megfelelően írnak, olvasnak, számolnak. Talán néhányan a szüleiket is megtanítják majd írni-olvasni, mert az szükséges az érvényesüléshez. Ahhoz, hogy helytálljanak a világban, hogy munkájuk legyen, készpénzük legyen; hogy eltartsák, felneveljék gyerekeiket, megtanítsák őket, hogyan kerülhetik el a Maláriát, az AIDS-et. Hogy felépítsenek egy fiatal, erős és vonzó Mozambikot.
Lázár András
Budapest, 2011. 11. 13.