Találkozás egy ghánai anyakirálynővel

Ghána, Accra – A Nyugat Afrikában fekvő Ghána az egyik legbékésebb és legbiztonságosabb afrikai ország, mely 1957-ben az első Szaharától délre fekvő ország volt, amely kivívta függetlenségét. Ezt rohamos modernizáció követte, ami azonban csak az ország egyes területeit érintette, így máig óriási különbségek vannak az északi, illetve a déli országrészek között. A modernizáció nem semmisíthette meg azonban a hagyományokat, melynek eredményeképp ma egymás mellett élnek a tradíciók, valamint a modern világ hozományai, mely gyakran igen érdekes, európai szemmel egészen abszurd, de egyben számukra teljesen természetes jelenetekhez vezet. Gera Mónika cikke.

 

Az egymás mellett élő afrikai valamint Európából örökölt hagyományokat jól példázza Ghána közigazgatási rendszere, melyben az állami irányítást egészíti ki egy olyan tradicionális rendszer, melyben területenként különböző királyok, illetve anyakirálynők gondoskodnak az emberekről. Ez annyit jelent, hogy a régió nő tagjai az anyakirálynőhöz, a férfiak pedig a királyhoz fordulhatnak különböző problémáikkal – ők felelnek például a családi viták elsimításáért, de egyben a terület egyéb problémáinak megoldásában is felelősséget vállalhatnak: úgy, mint az iskolázottság arányának javításában vagy akár a tiszta ivóvíz kérdésében.

Bár a királyok és anyakirálynők világa a törzsi (főként az Ashanti) hagyományokra épül, a modernizáció hozományai ezt a világot sem hagyták érintetlenül. Miközben önkéntesként Ghánában töltött időm során lehetőségem nyílt arra, hogy egy falusi főnöki palotába ellátogatva egy szertartás részeseként figyelhessem meg ennek a tradicionális kultúrának a lényegét, lenyűgözött, hogy a modernitás miként rakódott mintegy áttetsző fátyolként erre a hagyományokra épülő világra.

Önkéntes koordinátorom ismeretsége révén jutottunk el egy Cape Coast közeli faluba, ahol az ottani király, illetve anyakirálynő maguk ajánlották fel, hogy részt vegyek egy főnöki gyűlésen. A szertartás során kezdetben úgy éreztem magam, mintha egy ősi, csodás, de egyben az idegensége folytán ijesztő világba csöppentem volna. Egy egyszerű ház egyszerű belső udvarában díszes és színes ruhába öltözött főnökök ültek körben, akik tulajdonképpen a király és az anyakirálynő területi képviselőiként funkcionáltak. A díszes ruhák ellenére a főnökök kötetlenül beszélgettek egymással, de talán ennél meglepőbb, hogy engem, illetve kísérőmet is nagy örömmel és igen közvetlenül fogadtak. Hamarosan akadt egy pártfogóm is, aki a szertartás különböző lépéseit ecsetelte nekem. Elsőként különvonult két főnök, akik mintegy engedélyt kértek a szellemektől, hogy mi, mint látogatók jelen lehessünk. Ezt követte egymás üdvözlése, illetve a bemutatkozás, majd pedig bor- illetve ételáldozatot mutattak be, mintegy hálát adva a szellemeknek, hogy az elmúlt negyvenkét napban (amely egy hónapot tesz ki az Ashantik számára) gondját viselték az embereknek. Mindeközben mindvégig úgy éreztem, mintha egy idegen, érdekes világba csöppentem volna, melynek azonban nem ismerem a szabályait.

Ami viszont mindezt követte, hamar feloldotta feszélyezett hangulatomat és az eddig ismeretlennek tűnő világot egy közelebbi, de mégis szinte abszurd formában megjelenő világgá változtatta. A szertartás végeztével a király, az anyakirálynő, a főnökök, valamint ez alkalommal mi is, átvonultunk a tényleges főnöki palotába, ami egy valahol még mindig egyszerű, de egyben nagyon is elegáns házra hasonlított. Itt a szertartást egy olyan természetes baráti beszélgetés követte, melynek során az elegáns, csillogó tradicionális ruhát viselő főnökök Guinnesst, illetve Sangriát bontottak, elegáns papucsukból kilépve kényelmesen hátradőltek a kanapén, majd elővették csillogó ’okostelefonjukat’, hogy egy pár képet készítsenek rólam. Miközben nekem szinte nevethetnékem volt az abszurd ellentmondástól, ami számomra szinte sütött a helyzetről, és például a korábbi szertartás komolysága, a ruhák eleganciája, valamint Guinness és az ’okostelefon ’ ellentétének képében jelent meg, láthatóan a főnököket ez korántsem zavarta, sőt ami számomra abszurdnak tűnt, az az ő számukra a világ legtermészetesebb dolga volt.

Úgy tűnik, a modern világ fátyla olyan észrevétlenül kúszott rá erre a világra, hogy a hagyományőrzés mellett ma abszolút természetes a számukra az, hogy a királyok és a főnökök Guinnesst isznak, hogy egyes területeken a lány családja számára nyújtott esküvői ajándék több karton kólát takar vagy pedig az, hogy ha az egyik leghagyományosabb ghánai étel, a fufu készítése közben megszólal az ablakban egy mobiltelefon, akkor a két méteres mozsártörőt félretéve rohannak a hívást fogadni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez