Ha meghalljuk ezt a szót: Marokkó, mindannyiunknak más-más gondolatok, érzések jutnak az eszünkbe. Néhányunknak az előttünk hömpölygő végtelen óceán vakító kékje, másoknak a bazárokban látható, kúpokba halmozott fűszerek és persze a finom nemzeti ételek: a kuszkusz és a tadzsin. Megint másokban az óceánparti szállodák barátságos berber vendéglátói keltenek kellemes benyomást, de azok, akik jobban érdeklődnek a fekete kontinens észak- nyugati országának kultúrája iránt akár úgy, hogy egyénileg is szívesen tesznek felfedezőutat a királyi városok valamelyikében, vagy a vörös színű homoksivatag csodálatos dűnéi között, vagy Chefchauen egyedülálló, kék-fehér házai között ők megint más emlékeket visznek magukkal ebből a csodálatos, kiszámíthatatlan országból. Én többé nem tudnék elképzelni egyetlen itt töltött napot sem a turisták többségét gyakran nyugtalanító, a minaretek tetején elhelyezett hangszórókból ömlő, Isten örökkévalóságát hirdető Allah Akbar nélkül. Ahányszor csak hazaérek egy-egy Marokkóban eltöltött hosszabb-rövidebb időszak után, hiányzik a jól megszokott, a pirkadat csendjét hirtelen megszakító misztikus dallam. Ezekben a különleges spirituális percekben meghatározhatatlan bizsergés járja át a testem és a lelkem egyaránt.
Marokkó nemcsak különleges kultúrájáról, zarándokhelyiről, építészeti remekeiről, meghatározhatatlan szépségű sivatagairól híres, hanem a szufizmus egyik, csak Marokkóra jellemző ágáról is. Az iszlámnak ez a békés, toleráns ága képes szembehelyezkedni az iszlám radikális irányzatával is. Igazi küldetéséről azonban, a nyugati ember csak keveset tud. Az egyik királyi városban, Fezben minden évben megrendezésre kerül egy zenei rendezvény, ahol a szufik jelentős szerepet vállalnak, és amelynek célja az, hogy a világ legkülönbözőbb vallásait a zene segítségével közelítse egymáshoz.
Életünkben szinte a mindennapjaink részévé vált, hogy a legkreatívabb módszerekkel csökkentsük a különböző kultúrák, vallások iránt tanúsított, sztereotípiáinkat, előítéleteinket. Arról viszont nagyon keveset tudunk, milyen próbálkozásokat tesznek az előbb említett közös cél érdekében azok az emberek, akikkel szemben az előítéleteinket tápláljuk. Erről mi magunk is meggyőződhetünk azon a zenei rendezvényen, amelyet évről évre Fezben rendeznek meg.
Nehéz megállapítani, hogy pontosan hol és mikor keletkezett a szufizmus. Ám az biztos, hogy az iszlám és a keresztény vallás ugyanazokból a gyökerekből alakult ki a közel-keleti sivatagokban és falvakban. A bizánci korban sok remete kóborolt ezeken a terméketlen homokdűnéken, vagy oszlopszentként éltek. Úgy vélték, ezek a szentek szenvedésük által közvetlenül kapcsolatba kerültek Istennel. Az emberek a fokozatos iszlám hódítás ellenére is elvárták szentjeiktől, hogy úgy viselkedjenek, ahogy korábban. Maga a szufi szó is keresztény eredetre utal. A szuf szó arabul gyapjút jelent, a sivatagi szentek viseletére enged következtetni, amelyet átvettek az első szufik, akik sivatagi remeték voltak, de már a VIII. században az új muzulmán városokban gyűltek össze. A csoportjaikról fennmaradt vallásos emlékek bizonyítják, hogy már használtak zenét a szertartásaikban. Míg az ortodox muzulmánok szerint Istenhez csak közvetlenül lehet fordulni a mecsetekben elmondott imák által, addig a szufik szívesen fordulnak közvetítő szentekhez.
A Közel- Keleten a muzulmánok, keresztények és a szefárd zsidók közösen használják kegyhelyeiket és ugyanazokat a szenteket tisztelik. Ebben a vegyes kulturális talajban találjuk a szufizmus gyökereit.
A legismertebb és egyben a legegyetemesebb szufi gondolkodó Dzsalál ad-Dín Rúmi (Mevlana, melynek jelentése: Urunk), aki a mai Afganisztán területén született, de a XIII. század közepén a törökországi Konyába költözött. Sírját rendszeresen keresik fel a világ minden tájáról ide sereglő zarándokok. A zene Rumi filozófiájának szerves része. „Hallgasd a neit! Panaszkodik, mert elszakadt a nádastól ugyanúgy, ahogy az ember lelke is elszakadt Istentől”- véli Rúmi. A szufi szertartások során a nei, egy nádból készült fúvós hangszer, az Istenhez fohászkodó sóhajt jelképezi.
Rúmi a hagyomány szerint azért kezdett keringeni, mert a fémművesek bazárjában megragadta a kalapácsok zaja. Ez a ritmus extatikus táncra késztette. „Jöjj, de hozd a zenédet is! Ma ünnepelünk. Gyere és dobolj!”- hirdette Rúmi.
Rúmi legfontosabb üzenete az egység. Azt mondta, egyesíteni jöttünk nem megosztani. Azt hangsúlyozta, hogy a szeretet mindenütt jelen van és a legbiztosabb út Istenhez, ezzel üzenete időtlenné vált. A megbocsátásról, a békéről, önmagunk megismeréséről és az önbecsülésről írt, amely mindenkire érvényes kulturális háttértől függetlenül. Mivel Isten az emberek szívében lakik, ezért nem kell szertartás ahhoz, hogy megszólítsuk Őt. Isten a keresztények és a zsidók számára éppúgy elérhető, mint a muzulmánok számára. Felfogása szerint az emberek megosztják egymással Isten iránti szeretetüket.
A szufik gyönyörű tárgyakat, verseket alkottak. A középkori trubadúrokhoz hasonlóan zenével terjesztették hitüket és az ortodoxok és puritánok elutasításának ellenére máig igen népszerűek az iszlám világban. Ez a speciális zene szerepet játszott abban, hogy az emberek megértsék az iszlám üzenetét Az iszlámnak ez a formája egy utazásként is felfogható az iszlám túlsó oldalára, melynek alapgondolata, hogy Istent nem félni, hanem szeretni kell. Zenéről alkotott felfogásuk teljesen ellentétben áll a radikális iszlámhívőkével, akik úgy vélik, a zene eltérít Istentől. A zene és a költészet a szufik hitének szerves része, ugyanis ezáltal kerülnek közelebb Istenhez és így érik el a szellemi extázis állapotát. Zenéjük sokféle formában létezik az iszlám világban éppen ezért extatikus erejénél fogva sok nem muzulmán hívet is szerzett magának. A helyi hagyományokkal keveredve különféle hangzású változatai jöttek létre.
A szufizmus többféleképpen is elterjedhetett Afrikában: azokon a területeken, amelyeket az elmúlt évszázadokban a törökök próbáltak megszállni, ott a török katonákat kísérő dervisektől vették át az iszlám hit e békés változatát a különböző afrikai népcsoportok, de népszerűsíthették a Rúmi sírjához Afrikából érkező zarándokok is. Marokkóban az egyik legnépszerűbb szufi csoport az essaváké, tagjai általában a helyi kézművesek közül kerülnek ki. Különleges zenéjükről híresek és arról, hogy a Próféta születésnapja táján alamizsnaünnepet tartanak.
A marokkói szufi zene erőteljes ritmusokon alapul, afféle spirituális jazz, amelyben oboák ismétlődő zenei motívumai erősítik a hatást.
A szufizmusnak ez az ága eltérő képet mutat a szíriai és egyéb, a Közel-Keleten található ágaitól, ugyanis a szufizmusra ráragadnak az adott ország, vagy hely hagyományai. Itt, Marokkóban a berber hagyományok.
Az 1200 éves Fez a legrégebbi birodalmi város Marokkóban. Az arab világ egyik nagy oktatási központja. Egyetemét több mint 200 évvel Oxford és Cambridge előtt alapították.
Az itteni szufik összekapcsolják a középkori nagy költő filozófusok gondolatait a mai városi mesteremberek gondolataival.
A cserzővargák műhelyei Fezben szinte idegenforgalmi látványosságnak számítanak, akik a városban járnak, nem hagyhatják ki a programból. Lenyűgöző a sokféle színes folyadékot tartalmazó hatalmas kőkádak látványa és az, ahogy fölöttük ugrálnak a gusztustalan, bűzlő állatbőrökkel dolgozó cserzővargák. A turisták azt hihetnék, ezeknek az erős, izmos férfiak az egésznapos nehéz fizikai munka után talán másra sem vágynak csak arra, hogy este végre megpihenjenek. Pedig tévednek, akik ezt gondolják. A Próféta születésnapja környékén a vargák már alig várják, hogy lemenjen a Nap, véget érjen a munkaidejük és mehessenek az alamizsnaünnepre, ahol már mindannyian mint szufi vesznek részt. Elmondásuk szerint ezen az estén mindenki elfelejti az elmúlt évben történt jó és rossz dolgokat. Az ünnepen megszabadulnak a munkahelyi, családi, lelki bajoktól. A betegek pedig fizikai és lelki segítséget is kapnak.
Vidéken nők zenélnek, ők a dzsilala zenészek. Úgy vélik, a szufi zenének gyógyító ereje van. Ez a zene a felgyülemlett feszültséget oldja, afféle biztonsági szelepként funkcionál. A dzsilala zenészek azt tartják, a szellemi bajokban gyökerező betegségek gyógyíthatók a szufi zenével. Ezek a nők gyógyító képességekkel rendelkeznek és a gyógyítók pontosan tudják, hogy a betegnek milyen zenére van szüksége. Ennek egyik biztos jele, amint a betegek meghallják a számukra megfelelő zenét, elkezdenek táncolni. A nyers, erőteljes, ősi érzés, amit a zene közvetít a szertartásokon, révületbe ejti a hallgatót. A beteg vérmérsékletének megfelelő egyedi zenét játszanak mindenkinek. Ettől a zenétől transzba esik a beteg és ez a transz állapot hozzásegíti őt a gyógyuláshoz.
A szufi zene nemcsak a magas és a populáris, a népszerű kultúrát köti össze az iszlámon belül, hanem más hitekkel is érintkezik. A Fezi Szent Zenei Fesztivál tipikusan szufi válasz a politikai fejleményekre. Mivel a muzulmánok és a nyugatiak sztereotip módon szemlélik egymást, ezért egy olyan helyet akartak teremteni, ahol a különböző kultúrák és vallások találkozhatnak egymással. Ilyen céllal született meg a Fezi Szent Zenei Fesztivál megvalósításának gondolata.
Fezben más arcát mutatja az iszlám. Fez üzenetet küldhet az egész világnak. A zenei fesztiválon a legkülönbözőbb hitű emberek mutathatják be a közönségnek és egymásnak vallásos zenéjüket. Minden este más, Marokkó szívverését adó szufi csoportok lépnek fel. Ez a különleges esemény a marokkóiakat és a turistákat egyaránt vonzza.
A fesztivál egyik nagy népszerűségnek örvendő és világszerte is ismert fellépője, Yossou N’ Dour szerint az ostoba emberek sok bajt okoztak, mert összekapcsolták az erőszak fogalmát az iszlámmal. A legtöbb esetben a nyugati média az iszlámot ijesztő erőként ábrázolja, amely a fundamentalizmushoz, az erőszakhoz és az elnyomáshoz kötődik. Az afganisztáni háború következtében megerősödött a szufizmussal ellentétes radikális iszlám, amely hajthatatlan politikai programot hirdet Az iszlám fudamentalisták tiltják, vagy ellenzik a zenét. Ám az iszlámnak ebben a fundamentalizmustól eltérő ágában, amelyben a zene a vallási áhítat szerves részét képezi, a zene segítségével próbálják meg helyreállítani az iszlámról tévesen kialakított képet. Annak ellenére, hogy a radikális iszlám mollák szerint nincs helye a zenének a vallásukban és éppen ezért kárhozat lesz a része a szufiknak az utóbbiak mégis úgy vélik, igenis fontos szerepe van hitükben. A békés, toleráns iszlám fontos képviselőinek tartják magukat. Békeszeretetükkel, toleranciájukkal megcáfolják az iszlám negatív sztereotípiáit. Az iszlám e népszerű formájának világszerte több millió híve van.
Bérdi Gabriella