Kampányt szervezett az AIDS, a tuberkulózis, a mélyszegénység, a rasszizmus, a szexizmus, és a homofóbia ellen is, 1984-ben megkapta a Nobel-békedíjat, 1986-ban az Albert Schweitzer díjat humanitárius tevékenységeiért, 1987-ben a Pacem in Terris” (Világbéke) díjat, 1999-ben a Sidney-béke díjat, 2005-ben a Ghandi-béke díjat és 2009-ben a „Szabadság Elnöki Medálját” (Presidental Medal of Freedom). Az igazság az, hogy szinte minden életévére jut egy kitüntetés, vagy díj.
Gyerekkorát szülőfalujában töltötte, majd tizenkét éves korában Johannesburgba költözött a családjával. Iskolái elvégzése után a bantu főiskolára járt, ahol tanári diplomát szerzett.
Sok apró eseménynek köszönhető, hogy végül lelkipásztor lett belőle. Igazából orvos szeretett volna lenni, de szülei nem tudták finanszírozni az egyetemet, ezért döntött hát a tanári pálya mellett. Kezdetben Johannesburgban, majd Krugersdorpban dolgozott tanárként.1957-ben a dél-afrikai kormány által faji megkülönböztetést alkalmazó oktatási törvények hatására ( vagy inkább köszönhetően) lemondott állásáról és egyházi pályára lépett.
Felmerült korábban az ifjú Tutuban a lelkipásztori hivatás? Van egy nagyon élénk emléke gyerekkorából, amikor Traver Huddlestone, fehér atya hangos szóval és mosollyal az arcán köszönt az édesanyjának. A fekete gyermek ezt alig akarta elhinni, hiszen a faji különbségek annyira a mindennapi élet részét képezték, hogy ez nehezen volt elképzelhető. Később Huddlestone mellett szolgált, őt tekintette mentorának.
1976-ban a sowetói felkeléssel megkezdődött az a kormányellenes tüntetés, amelyet az apartheid rendszer rasszista és kirekesztő intézkedései váltottak ki. Ettől kezdve Tutu gazdasági bojkottot hirdetett saját hazája ellen, hogy segítsen térdre kényszeríteni a vezetést. Elsősorban a befektetők felé irányította a figyelmét, aminek hatása a legszegényebbeket sújtotta a legnagyobb mértékben, hiszen a munkanélküliség növekedése a feketék elbocsájtását hozta magával. Tutu azonban azzal érvelt, hogy így legalább okkal szenvednek, és csak átmenetileg. Szónoklatai eredményeként 1985-ben az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, akik Dél Afrika legnagyobb befektetői voltak, megszüntetett minden gazdasági tevékenységet a területen. Ez reformintézkedések meghozatalára kényszerítette a kormányt.
Tutu az apartheidet gyakran hasonlította a nácizmushoz és a kommunizmushoz, ez azonban két alkalommal is az útlevele elkobzásába került, illetve egyszer be is börtönözték 1980-ban. Komolyabb baja nem esett, hiszen a nemzetközi közvélemény mellette állt, népszerűsége egyre növekedett, ami megvédte őt saját országának kormányával szemben is. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy az apartheid ideje alatt egyes azt ellenző csoportok módszerei ellen is felszólalt, elítélve a terrorizmushoz közelítő eszközök használatát. A rendszer bukását követően Tutu lett az „Igazság és Megbékélés Bizottság vezetője, ami a korábban a feketék és más színes bőrűek ellen elkövetett igazságtalanságok feltárását tűzte célul maga elé.
Azonban nemcsak az Afrikában tapasztalható visszaélések foglalkoztatták, ugyanis tevékenységével belefolyt Izrael, Palesztina, és Kína belügyeibe is. Kifejtette például, hogy milyen komoly hasonlóságok figyelhetők meg a cionizmus és a rasszizmus között, elítélte Izrael katonai akcióit a fegyvertelen palesztin lakosság ellen, de ugyanúgy éles kritikával illette az öngyilkos merénylőket és az egyéb terrorista módszereket az arab világban. Megfeddte Kínát, amiért a darfúri népirtások idején nem tett komolyabb lépéseket annak megállítása érdekében, valamint 2007-ben a bebörtönzött disszidens Yang Jianli szabadon engedését követelte. Felhívta a kínai vezetés figyelmét a Dalai Láma szavaira, a későbbi vérengzések megelőzése érdekében, és a 2008-as nyári olimpia nyitóünnepségén szót emelt Tibetért. Küzdött a világszerte tapasztalható szegénység ellen oly módon, hogy 2005-ben a 31. G8 csúcstalálkozót megelőzően felkérte a világ vezetőit, hogy tegyék lehetővé a legszegényebb országokkal történő ingyenes kereskedés gyakorlatát, és hogy csökkentsék az AIDS-elleni gyógyszerek adójának mértékét. Kijelentette, hogy a terrorizmus elleni háború nem járhat sikerrel, amíg az egyes államok lakosainak életmódja ilyen mértékben eltér egymástól.
Teológiai területen is képviseltette magát, egyrészt azzal, hogy az anglikán egyházfő megválasztásának rendjét igyekezett megváltoztatni, másrészt véleményt alkotott olyan fogalmakról, amik felekezettől függetlenül számos embert érintettek. Ilyen például a Biblia, amit olyan „könyvtárként” javasol használni, amiben hasznos és kevésbé hasznos könyvek egyaránt előfordulnak. A Szentírás ugyanis elfogadta a szolgaság intézményét, és a legkevésbé sem volt emancipáltnak nevezhető. Tutu hangsúlyozta, hogy ő minden nap olvassa a Bibliát, még akkor is, ha vannak benne nyilvánvalóan elfogadhatatlan dolgok, amiket nem is vagyunk kötelesek elfogadni. Szembe helyezkedett a keresztények által a homoszexuálisok irányába tanúsított vélt vagy valós diszkriminációjával, és támogatta a homoszexuális papok engedélyezését amennyiben azok cölibátust fogadnak.
Előre bejelentette, hogy amint betölti 79. életévét, visszalép a nyilvános szerepvállalástól, amit 2010-ben, ígéretéhez híven meg is tett. Utóbbi éveiben visszavonultan él, állítása szerint túl sok időt töltött már el repülőterek termináljában és hotelek recepcióján. Inkább otthon van a családjával, elmélkedik, imádkozik, ír, olvas. Természetesen ez sem egy átlagos nyugdíjas élet, hiszen szabadidejében könyveit és tanulmányait rendezgeti, fokvárosi otthonában dolgozik, emellett több egyetem vendégelőadója, díszdoktora, főként az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Németországban örvend nagy népszerűségnek. Kritikus, ugyanakkor humoros és alázatos szónoklatai még mindig magával ragadják a közönséget. Előadásaiban kiemelten foglalkozik a napi nemzetközi politika eseményeivel, többek között az iraki háborúval, a guantanamói börtönben fogvatartott rabok helyzetével, vagy az ENSZ szerepvállalásaival.
Desmond Tutu az aktuális politikai helyzettől és az anyagi érdekekkel ellentétben mindig a jézusi tanítást követte, azt hirdette. Az apartheid alatt éppúgy, mint azután, nem törődve az őt ért, meglehetősen éles bírálatokkal. Hitelességének éppen ez az állhatatosság és alázat a legfőbb fokmérője.