Augusztus 1-jén, az Észak-Darfurban található Kassab településen fegyveresek körbezártak egy menekülttábort, majd felgyújtottak egy rendőrállomást. Ezt követően pedig lerohanták és kifosztották a helyi piacot – jelentette az UNAMID. A békefenntartó misszió információi szerint négy ember meghalt és hatan megsebesültek.
Az incidens óta szinte folyamatosak az összecsapások a kormányerők és a különböző fegyveres csoportok között. A harcok elsősorban a kassabi és a fatarbornoi menekülttábor valamint Kutum település közelében zajlanak.
Az UNAMID jelezte, hogy a fegyveresek zaklatták a civileket, pusztítottak és fosztogattak. A térségben működő humanitárius szervezetek felszereléseit eltulajdonították. Az UNAMID felszólította a kartúmi kormányt, hogy indítson vizsgálatot.
Közben a szudáni hadsereg azt jelentette, hogy két katonájuk meghalt és ketten megsebesültek, amikor megérkeztek Kutum településre, hogy helyre állítsák a rendet. Ez egyébként időközben sikerült, a hadsereg jelenleg ura a helyzetnek és a város az ő ellenőrzésük alatt van.
Darfruban azonban összességében egyre aggasztóbb a biztonsági helyzet, nemrég ismeretlen fegyveresek egy hivatalos személyt öltek meg, miután a nyílt utcán kirángatták az autójából.