Belső migráció Afrikában

Ha a migráció és Afrika szavakat egy mondatban halljuk, szinte automatikusan az Európába áramlók tömegei jutnak eszünkbe. Szicília partjait elérni kívánó lélekvesztők, konfliktusok elől menekülők, vagy csak a jobb megélhetés eléréséért évente valóban tömegek indulnak el a világ gazdagabb részébe. Valamikor a történelem kezdetei előtt az emberiség bölcsője szintén Afrika volt, ahonnan elődeink együtt indultak a közös vándorútjukra…

Azonban ezek a ma is létező vándorutak hihetetlenül zsúfoltak. A távolság is hátráltató tényező, ezért akik valóban el akarják hagyni otthonukat, azok legtöbbször nem a kontinensen kívüli, hanem Afrikán belüli célállomást keresnek maguknak.

Mekkora tömegekre kell gondolnunk? A világon mintegy 17 millió afrikai migráns él, melyek közül mintegy 12-13 millió a kontinensen belül talált magának új hazát.(McKenzie, 2009) Az IDP-kel együtt ez a szám elérheti a 26 milliót is (McKenzie, 2009)(ez a szám megegyezik azzal,amennyi rabszolgát hurcoltak el Afrikából a becslések szerint a 18.-19. század folyamán). A többség tehát a hiedelmekkel ellentétben nem a fejlett világba vándorol. Azonban a hiányos információk miatt ezek a számok csupán durva becslések.

A következőkben igyekszem bebizonyítani, hogy az Afrikán belüli migráció milyen hatalmas mértékeket ölt, milyen hatása van az országok gazdaságára, stabilitására és a felmerülő problémákra megoldási lehetőséget jelentő integrálódásról is említést teszek.

A migráció okai

Az őskortól kezdve egészen napjainkig az emberek azért vándorolnak, mert remélik, hogy máshol jobb életet kezdhetnek. Még a vadászó elődeink is a maguk viszonyai között a jobb megélhetést keresve vándoroltak, akár több ezer kilométert, csakúgy, mint a kongói, portékájukat akár több hónapig is toló kerékpáros árusok, a zimbabwei orvosok Dél-Afrika irányába, vagy ahogy a szomáliai menekültek Szicília irányába. Mind ugyanazért kerekedtek/kerekednek fel: a lét és élelemszerzés biztonságáért, még ha ennek ma már más is a módszere. Az pedig már részletkérdés, hogy vadászat, kereskedelem, kalandvágy, ösztön, fejlődés iránti vágy, segítségnyújtás, családegyesítés, gazdasági ok, környezeti károk miatti ellehetetlenülés, politikai instabilitás vagy idénymunka a kiváltó oka.

A befogadó országok legtöbbször munkaerőhiányban szenvednek, vagy a növekvő gazdaságuk igényli a nagy tömegű, a helyi minimálbérnél kevesebbért is dolgozó bevándorlókat. Ugyanakkor sokszor hiányban szenvednek kellően képzett szakemberekből, értelmiségiekből is.

Az agyelszívás jelensége Afrikában is létezik. A magasan képzett munkások, szakemberek első hullámban az1970-es években főleg Ugandából, Zimbabwéből, Szenegálból Dél-Afrikába vagy a kontinensen kívülre távoztak.(Adepoju, 2004) Azonban az elmúlt években a kontinensen belül is kialakult az „agyelszívás”: Gabon, Botswana, Namíbia, Dél-Afrika jelentenek alternatívát a Nyugat, a Maghreb és a Perzsa-öböl államaihoz képest.(Adepoju, 2004) Meglepő módon azonban gyakori, hogy a kivándorolt értelmiség évekkel később hazatér és otthon fekteti be tudását és megtakarításait. Ezt „agycirkulációnak” lehet nevezni.(Adepoju, 2004) Talán a jövőben az „agyelszívás” ily módon a szegény országok javát is szolgálhatja majd.

Külön kell megemlíteni az ún. belső menekülteket (IDPs – InternalDisplacedPersons), akik saját országuk területén „vándoroltak” más helyekre, nem kizárólag a saját akaratukból. Az ő helyzetük azért problémás, mert nem „klasszikus” menekültek, ugyanis nem egy másik ország területén kerestek menedéket. Általában konfliktusok hatására nő meg a számuk, de vannak ún. gazdasági IDP-k is.

A munkahelyeket kereső, illetve idénymunka miatt elköltözők tömegei nem csak a célországuk gazdaságát építik, hanem abban az esetben, ha van otthonhagyott családjuk, – s Afrikában kinek nincs – a hazautalt összegekből saját hazájukat is támogatják. Egyáltalán nem elhanyagolható bevételek ezek, Egyiptom ugyanis a Szuezi-csatorna éves működtetéséből mintegy 5 milliárd dollár bevételre tesz szert, míg a külföldön dolgozó állampolgárai évi mintegy 7 milliárd dollárt utalnak haza. Bissau-Guinea-ban-, Szenegálban, a Zöld-foki szigeteken ezen tranzakciók az éves bruttó nemzeti össztermék (GDP) 5%-t adják.(Mckenzie, 2009) Kiemelkedik Lesotho, ahol a GDP majd egyharmada a külföldön, főleg Dél-Afrikában dolgozó vendégmunkások hazautalásaiból származik.

Szakértők szerint a nem hivatalosan hazautalt pénzösszeg nagysága egy év alatt 30 milliárd dollár lehet, hiszen a hivatalos banki hazautalás tranzakciós díja magas (akár 10%-is lehet)(McKenzie, 2009), emiatt sokan nem élnek vele, így a statisztikák nem mutatják a tényleges nagyságrendet. Más becslések szerint az Afrikába juttatott segélyek mértékét is meghaladja a hazautalt összegek nagysága. (Arról viszont még ennyi adat sincs, hogy mekkora összeget utalnak haza a kontinensen belül maradók.)

A migránsok leginkább a szomszédos országokba utaznak, ahol főleg idénymunkát végeznek. Persze a legszegényebbek azt sem engedhetik meg, hogy valahogy átjussanak a másik államba.

A gazdasági folyamatok hatásaként egyébként érdekes átrendeződés ment végbe az utóbbi időkben a migránsok nemi megoszlását tekintve, ugyanis egyre több nő keres jobb életet más országban. Eddig a világtörténelemben mindig a férfiak vándoroltak el, míg a gyengébbik nem otthon maradt és gondoskodott a családról. Mára ez megváltozni látszik, a nők ugyanis olyan szektorokban dolgoznak, melyeket kevésbé érint a gazdasági válság (leginkább a szolgáltatóipar egyes ágai). Ha ehhez hozzávesszük, hogy a hagyományos férfi munkalehetőségek köre is szűkül, észre kell vennünk, hogy a tradicionális afrikai női szerep átalakul és családfenntartó lesz belőle.

Nem csak feminizálódást, hanem „kommerciálódást” is megfigyelhetünk a migrációs trendek változásában.(Adepoju, 2004) Az eddigi mezőgazdasági és ipari vendégmunkások szerepe kezd leértékelődni a szolgáltató iparban dolgozókhoz képest. Ez okozza többek között a nők nagyobb arányú részesedését a vándorlásban.

A szervezett bűnözés különösen elterjedt Fekete-Afrikában, ezért a migrációt is átszövi. Sokszor az embercsempészek csapdájába esnek azok, akik csak jobb megélhetést keresnek. Az ilyen bűnözői csoportok főleg a nőket használják ki, akiket prostitúcióra kényszerítenek, a férfiakat pedig szinte rabszolgasorban tartva ingyen dolgoztatják.

A migráció irányai

Észak-Afrika vándorai a földrajzi közelség miatt leginkább Európa irányába tartanak, azonban megfigyelhetünk migrációt egymás irányába is. A kis lakosú Líbia például évtizedekig kedvelt célországavolt a Maghreb államok illetve a Száhel-övezet lakosainak.

A Szaharától délre azonban már más a helyzet. Sokan Észak-Afrikát veszik célba, a veszélyes, sivatagon át vezető utakon. Azonban ha csak a szubszaharai területeken végbemenő vándorlást nézzük, két fő tendenciát figyelhetünk meg: északról délre, és a belső területekről a tengerpart irányába tartanak a legtöbben. (Adepujo, 2004) Kivételek persze vannak.

Az 1980-90-es évek káros gazdasági folyamatainak következtében Nyugat-Afrika országaiból származó migránsok számos új célországot „fedeztek fel” maguknak, melyekhez addig semmilyen történelmi, gazdasági vagy politikai kapcsolattal nem kötődtek.A Száhel-övezetbeliek például korábban Zambiába vándoroltak, annak gazdasági összeomlása után pedig Dél-Afrika vált célországukká. Utóbbi már 1994 előtt több hullámban is fogadott be migránsokat, sokszor nem is hivatalosan. Hagyományosan a szomszéd országokból, később pedig Kongóból, Maliból, Ugandából, Ghánából, Nigériából, Kenyából, SierraLeonéből érkeztek képzett szakemberek, akik jól elkülönült csoportot alkottak a korábbi alulképzett bevándorlóktól. Aztán a függetlenség kikiáltása óta ezekből az államokból érkezők főleg kisebb boltok nyitásával, illetve cégek alapításával próbálnak szerencsét, meglehetősen nagy befolyást gyakorolva Dél-Afrikára. Munkahelyeket teremtenek, felpezsdítik a gazdaságot stb., magyarán értéket teremtenek.(Adepoju, 2004)

Egy érdekes migrációs láncot is megfigyelhetünk, mely úgy alakul ki, hogy a vidéki munkaerő az országuk városainak azon munkahelyeit töltik be, melyek a kivándorolt urbánus lakosság miatt betöltetlenül maradt. Mali, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Gabon jó példák erre. Sok esetben azonban nem a hazai vidéki lakosság, hanem a külföldről bevándorlók töltik be ezeket az üres helyeket, számos esetben súlyos feszültségeket keltve ezzel. (Adepoju, 2004)

A legfőbb befogadók: Ghána, Elefántcsontpart, Szenegál illetve természetesen a Dél-afrikai Köztársaság. Elefántcsontpart fogadja be a legtöbb vándorlót, egészen pontosan 2,4 milliót, akik kakaó-, kávé- és banánültetvényeken dolgoznak. 1,8 millió vendégmunkással Dél-Afrika a második a sorban, ahol a bányászat igényli a munkaerőt. Ghánában is majdnem 1,8 millió migránst találhatunk, akik a helyi iparban találnak megélhetést. Meglepő, hogy az újonnan létrejött Dél-Szudán is felkeltette jó pár ugandai és kenyai kereskedő figyelmét. (Hettyey, 2011)

A migráció következményei

A hagyományos afrikai társadalmakra jellemző a vendégszeretet, ami például abban nyilvánul meg, hogy a messziről jötteket örömmel üdvözlik és önzetlenül látják vendégül. Sajnos az elmúlt évtizedekben ez szinte kihalt a szokások közül és gyakran nyílt és erőszakos idegengyűlölet fogadja a bevándorlókat. Ez több, részben érthető okból ered.

Korábban említettem, hogy a vendégmunkások kölcsönös hasznot hajtanak a befogadó és a kibocsátó államnak is: az egyiknek a gazdaságát pörgetik fel, a másikban pedig az otthon maradottaknak a hazautalt összegek útján segítenek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a bevándorlók a hazai munkaerő elől foglalják el a munkahelyeket. Hogy miért külföldiek biztosítják bizonyos esetekben a munkaerőt? A válasz egyszerű: kevesebb bérért, szerződés nélkül, sőt sokszor embertelen körülmények között is hajlandóak dolgozni. Dél-Afrika szolgáltatott erre kiváló példát 2008-ban, mikor országszerte bevándorló-ellenes megmozdulások voltak, 62 ember halálát okozva. A dél-afrikaiak azt kifogásolták, hogy egy zimbabwei vendégmunkás 65 randért is hajlandó dolgozni, míg a minimálbér 90 rand.(Hettyey, 2011)

A bevándorlók elleni gyűlölet másik hírhedt esete Elefántcsontparton fordult elő. Itt egészen az 1990-es évekig békében éltek egymás mellett a bevándorlók és a helyi többségi populáció, ám Henri KonanBédié elnökjelölt épp a választások előtt elérte, hogy csak az lehessen jelölt, akinek a felmenői elefántcsontpartiak. Ezzel megteremtette az ún. ivoirité fogalmat, mely megfosztotta az állampolgárságtól és a politikai részvételtől a nem őshonos lakosokat, akik az ország népességének közel 30%-át tették ki. Véres, több évig tartó polgárháború tört ki, mely a 2010-es választásokkal ért volna véget, ám a vesztes Gbagbo nem ismerte el az eredményt, újabb háborút robbantva ki, mely végül 2011 áprilisában fejeződött be jelentős francia beavatkozás eredményeként. Elefántcsontpart szomorú esete annak, hogy a politika saját érdekének védelmében milyen pusztításra képes, kihasználva egy ország etnikai összetételének érzékenységét.(Hettyey, 2011)

A migráció tehát átalakíthatja a politikai rendszert is, hiszen ha állampolgárságot kapnak a bevándorlók, akkor az ő szavazataikkal is számolni kell. Nem csoda, hogy számos esetben kampányolnak rasszista és idegengyűlölő jelszavakkal az elnökjelöltek, a gazdasági válsághoz való „hozzájárulásukkal” és a növekvő bűnözéssel vádolva a külföldieket. Sőt, bizonyos helyeken, ilyen például Dél-Afrika is, a migránsokat vádolják a HIV/AIDS terjesztésével is.

Jövőkép

Mit lehet tenni a migráció ellen? Célravezetőbb inkább azt kérdezni: kell-e egyáltalán a migrációra megoldást keresnünk? Amíg vannak igenis pozitív és hasznos oldalai, addig az integrációt segíthetik elő bizonyos régiókban, ami támogatandó. A negatív hozadékait (idegengyűlölet, emberkereskedelem, emberi jogok sárba tiprása) pedig éppen azért kell leküzdeni, hogy ezt az üdvözlendő folyamatot ne hátráltassa. Megoldást kellene tehát ezekre találni.

A gazdasági különbségek, melyek mindenhol a világon, nem csak Afrikában, vándorlásra késztetik az embereket nagyon nehezen küzdhetőek le. Hatványozottan érvényes ez a fekete kontinensen. Viszont az érintett országok regionális összefogása sok mindenre, így a gazdaságaik összehangolására is lehetőséget adhat.

Ma is számos integrációs kezdeményezéssel találkozhatunk Afrika-szerte: Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (Southern AfricanDevelopmentCommunity SADC), Kelet-afrikai Közösség (EastAfricanCommunity EAC), Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (The EconomicCommunity of West AfricanStates ECOWAS), hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Ezek a kezdeményezések képesek lehetnek egyrészt arra, hogy megfelelő jogi hátteret biztosítsanak a migránsok jogainak védelme érdekében; másrészt egymás gazdaságait összehangolva, egymást kiegészítve nagyobb gazdasági önállóságra lehetnek képesek. Az egész Afrikát átfogó egyezmények elfogadása és a tartalmuk betartatását ellenőrző intézményrendszer létrehozása egyelőre még várat magára. Mindez pedig nem valósítható meg addig, amíg nem sikerült a politikai bizonytalanságot és a konfliktusok számát csökkenteni, mely integrálódás útján valóra váltható.

A részes országok viszont sokszor nem látnak mindig komoly lehetőséget az integrálódásban, félnek attól, hogy ez csak a további bevándorlást segítené elő. Meglepő fejlődés viszont már történt, ugyanis a fent említett három gazdasági szervezet már írt alá egyezményt a személyek szabad mozgásáról. 1993-ban az abujai egyezmény létrehozta az Afrikai Gazdasági Közösséget (AfricanEconomicCommunity), melynek célja a régiók közötti mobilitás elősegítése. Az Új Társulás Afrika Fejlődéséért (NEPAD New PartnershipforAfricanDevelopment) nevű együttműködés szintén a mobilitást és a fenntartható fejlődést igyekszik elősegíteni. A NEPAD sikereket is ért már el. Igény lenne a határok hatékonyabb ellenőrzésére is, legalább az egyes integrációkban részt vevő országok között. A porózus Afrikai államhatárokon ugyanis könnyen át lehet csempészni az embereket. Ennek megakadályozása viszont szinte teljesíthetetlen feladat.

A globális klímaváltozás szinte elkerülhetetlen, mely nagyfokú elsivatagosodást és vízhiányt okoz Afrikában. Ez milliók lakhelyét fogja élhetetlenné tenni. Ennek következtében újfajta migráció, az ún. „klímavándorlás” fog kialakulni. Mivel ilyenre az emberiség történelmében nem volt példa, azt sem lehet pontosan eldönteni, hogy ezek az emberek migránsok vagy menekültek lesznek-e. A Száhel-övezetből a délre vándorlók száma várhatóan emelkedni fog. Talán megoldást jelenthet erre az Obasanjovolt nigériai elnök által szorgalmazott Nagy Zöld Fal és a magyar ötletként napvilágot látott (kidolgozója dr. Steier József) Zöld-Szahara nevű projekt, melyek során gigantikus erdősáv telepítésével kívánják a sivatag terjedésének útját állni.(afriport.hu 2011)

Ugyanakkor a HIV/AIDS hatásáról is említést kell tenni. Hiába a demográfiai robbanás, ha a lakosság nagy része várhatóan alacsony életkort fog megélni, ami a jövőben komoly emberi erőforrási gondokat fog okozni. A betegség megfékezése, számos magasztos ok mellett, a munkaerőpiac stabilizálása érdekében is fontos.

A nemrég meghalt líbiai elnök, Kadhafi, volt a többek között az ikonikus KwameNkrumah volt ghánai elnök által is szorgalmazott ún. Afrikai Egyesült Államok létrehozásának egyik legfőbb támogatója. Ettől a céltól ugyan még messze vagyunk, de ígéretes együttműködések már kialakultak Afrikában, melyek remélhetően nélkülözhetetlen és pozitív hatású  tényezők lesznek a közeljövőben, és simábbá tehetik a kontinens jobb létét kereső migránsainak sok szenvedéssel és nehézséggel kikövezett zsúfolt vándorútját.

Függelék:

1. táblázat A Világbank 2007-es adatai alapján készült a táblázat

2. táblázat http://www.gallup.com/poll/147446/three-percent-worldwide-international-remittances.aspx

3. táblázat Afrika migrációs tendenciái 1970-2005

Felhasznált irodalom

Africa: Migrationa and Development, AfricaFocus Bulletin, Sep 16, 2006

http://www.africafocus.org/docs06/mig0609b.php  2011.11.19.

Hein de Haas – International Migration Institute

http://www.heindehaas.com/africaMap.html  2011.11.20.

ForcedMigration Online

http://www.forcedmigration.org/research-resources/regions/africa  2011.11.19.

Hettyey, András: Nem jutnak tovább Afrikánál az afrikaiak

http://index.hu/kulfold/2011/09/18/nepvandorlas_afrikaban/  2011.11.19.

Adepoju, Aderanti: ChangingConfigurations of MigrationinAfrica

http://www.migrationinformation.org/feature/display.cfm?ID=251  2011.11.19.

Glied, Viktor, Vay, Marton: Klímavándorlás, klímaigazságosság és globális NGO-k Afrikában

klimavandorlas_glied.pdf  2011.11.20.

Mckenzie, R. L.: Migration: A ConstantSearchforOpportunity, The AfricaReport, 2009 ocober-november

Magyarok „zöldítik” Afrikát

http://afriport.hu/hirek/gazdasagi-hirek-magyarorszag/9495-magyarok-zoelditik-a-szaharat.html  2011.11.20

Gallup

http://www.gallup.com/poll/147446/three-percent-worldwide-international-remittances.aspx  2011.11.20.

World Bank Databank

http://www.worldbank.org/