Jeles események május 21-én Afrikában

Afrika, Budapest- Rovatunkban összegyűjtöttük az adott nap legfontosabb, legemlékezetesebb afrikai eseményeit.

 

 1991 – Mengistu Haile Mariam, az Etiópiai Emberek Demokratikus Köztársaságának elnöke Zimbabwébe menekült, véget vetve ezzel az etiópiai polgárháborúnak.

1974. szeptember 12-én kommunista katonatisztek egy csoportja (Derg) államcsínnyel megbuktatta Hailé Szelasszié császárt és átvette a hatalmat. A császári család Etiópiában lévő tagjait bebörtönözték, a megbuktatott császárt és lányát megölték a börtönben. A Mengisztu Hailé Mariam által vezetett Derg 1975 és 1977 között sorban leszámolt ellenfeleivel, melyek közül a legnagyobb erőt a szintén marxista Etióp Népi Forradalmi Párt, az Eritrea elszakadásáért már régóta küzdő Eritreai Népi Felszabadítási Front és a monarchia híveit tömörítő Etióp Demokratikus Unió képviselték. Mindkét oldal gyakran alkalmazott brutális erőszakot, kínzásokat, bírói ítélet nélküli bebörtönzést, így ez az időszak az etióp vörös- és fehérterror korszaka volt. A következő évtizedben a Derg komoly gazdasági nehézséggel, éhínséggel (1984-85) nézett szembe, de tovább harcolt a felkelők ellen, több nagyszabású hadműveletet indított az eritreai felkelők ellen.

A nyolcvanas évek közepétől a Derg próbált megújulni, de a tigrinyai és eritreai felkelők győzelmei után különböző ellenfelei összefogtak egymással, megalapítva az Etióp Népi Forradalmi Demokrata Frontot. 1991-ben elfoglalták a fővárost, Addisz-Abebát, Mengisztu pedig Zimbabwébe menekült. A Derg és az Etióp Munkáspárt számos vezetőjét letartóztatták. A szövetségre lépett szervezetek Meles Zenawi vezetésével ideiglenes koalíciós kormányt alapítottak, majd megindult az ország demokratikus átalakítása.

 

1996 – Az MV Bukoba nevű komp elsüllyedt a Viktória-tavon Tanzániában, megölve majdnem 1000 embert.

A komp a Viktória tavon szállított utasokat és rakományt a tanzániai Bukoba és Mwanza kikötők között. 1996. május 21-én 56 km-re Mwanzától elsüllyedt közel 1000 utassal a fedélzetén. Joseph Muguthi, a kenyai haditengerészet kapitánya szerint a baleset várható volt, ugyanis a Viktória-tavi kompok nem tartották be a biztonsági előírásokat: hiányoztak az életmentő mellények, csónakok, a tűzoltó berendezések, vészjelzők, a meglévő felszereléseket nem ellenőrizték, a hajó karbantartása nem volt megfelelő, a kormányosok nem voltak kellően képzettek. A mentés a felszerelések és búvárok hiánya miatt nem segített.

mv_bukoba_graveyar_galleryfull

 

1996 – Az Atlasz trappista vértanúit, akiket az algériai polgárháború során raboltak el, és két hónapig fogva tartottak, holtan találták.

1996. március 26-27-i éjszakán hét szerzetest, akik a római katolikus trappisták cisztercita rendjéhez tartoztak, elraboltak a Médéából és május 21-én találták meg holttestüket. Elrablásuk vitatott, a Fegyveres Iszlám Csoport vállalta a felelősséget, de egy francia katonai attasé szerint az algériai hadsereg ölte meg őket véletlenül, amikor meg akarták őket menteni.

Az algériai polgárháború különösen kegyetlen háború volt: amikor 1992-ben a választásokat a fundamentalista párt (FIS) megnyerte, a hadsereg közbelépett. Kezdetét vette a majdnem egy évtizedig tartó, példátlanul véres polgárháború. A radikális fegyveres csoportok a ’90-es évek végéig rettegésben tartották a civil lakosságot. Látszólag minden előjel vagy különösebb indok nélkül mészároltak le ártatlan embereket, pusztán azzal a céllal, hogy az ország élete ne térhessen vissza a normális kerékvágásba. Ezzel párhuzamosan az állami erőszakszervezetek is sorozatosan követték el a kihágásokat: az iszlámista harcosok fészkének számító településeken tartott rajtaütések alkalmával kíméletlenül és válogatás nélkül gyilkoltak. Nyugati és algériai ellenzéki források szerint az algériai hatalom számos büntetőtábort működtetett, ahol letartóztatási parancs vagy ítélet nélkül tartottak fogva, illetve kínoztak foglyokat. 1993 végére patthelyzet alakult ki. A kormány elveszítette a nép bizalmát. 1994 januárjában miután feloszlatták a Legfelsőbb Államtanácsot, Lamine Zerual tábornokot nevezték ki elnökké. 1994 elején a fundamentalisták zaklatásai miatt a külföldi származású lakosok ezrei menekültek el az országból, elsősorban Franciaországba. Az 1995 novemberi elnökválasztást az ellenzék bojkottálta. A következő években az iszlám fundamentalistáknak a vidéki lakosság ellen elkövetett vérengzései hívták fel Algériára a világ figyelmét. A ’90-es évek végétől a polgárháború előbb csillapodni látszott, majd az algériai gazdaság talpráállásával véget ért. Több militarista a nemzeti megbékélés érdekében amnesztiát kapott. A 2000-es évtizedben jelentősen emelkedő kőolaj- és földgázárak jelentősen hozzájárultak a nemzetgazdaság fejlődéséhez

 

2001-ben életbe lépett a francia ’Taubira’-törvény, mely hivatalosan elismeri az atlanti-óceáni rabszolga-kereskedelmet és kimondja, hogy a rabtartás emberiség elleni bűntett.

 

 

Forrás:

http://hu.wikipedia.org/wiki

http://en.wikipedia.org/wiki

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez