SMS-ben az AIDS ellen Ugandában

Uganda, Kampala – Rövid szöveges üzenetekkel segítik Ugandában az AIDS betegek gyógyulását. Egy holland civil szervezet kezdeményezésére több mint négyszázan kapnak napjában kétszer arra figyelmeztető sms-t, hogy ideje bevenni a gyógyszert.

 

 „Kedves Barátunk, kérjük, vigyázzon magára” ezt az sms-t kapja meg több mint négyszáz AIDS beteg ugandai. Amikor ez feltűnik a mobiljuk képernyőjén, tudják, ideje bevenni a gyógyszereiket. Ők úgynevezett retrovirális készítményt szednek, – ez a legkorszerűbb gyógyszer az AIDS ellen, – amelyet minden nap egyazon időben kell bevenni, különben nem elég hatásos. A civil szervezet szerint az eddigi tapasztalatok kedvezőek, jelentősen javult a gyógyszerbevételi arány az sms-t kapó beteg között. Az anti-AIDS sms szolgáltatást már korábban bevezették, így volt például kampány arra is, hogy az emberek készíttessenek HIV-tesztet, aki részt vett benne, lebeszélhető perceket kapott a szolgáltatótól. Az sms – szolgáltatás most azonban bajban van, mert nincs pénz. Az egyébként borsos árú szolgáltatást külföldi adományokból fedezték, de amióta az Egyesült Államok úgy döntött, hogy megkurtítja a támogatást, pénzügyi nehézségekbe ütközik az üzenetküldés.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez