Jeles események Afrikában június 4-én

Ünnepek:

Az agresszió ártatlan gyermekáldozatainak nemzetközi napja

Június 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezete 1982. augusztus 19-i plenáris ülése óta emlékezünk meg az agressziónak kitett gyerekekről.

 

Események:

1979 Jerry Rawlings repülőszázados Fred Akuffo tábornokot eltávolító katonai puccs során magához ragadta a hatalmat.

Ghána függetlenedése és fejlődése az 50-es évek végén kezdődött, Nkrumah jóvoltából. Kwanme Nkrumah, az Egyesült Államokban járt egyetemre, onnan visszatérve 1947-ben harcot indított a függetlenségért. Nem csak Aranypart függetlenségét akarta elérni, egy egységes Afrikáról álmodott, mely a szabadságra, igazságra, egyenlőségre és ingyenes oktatásra épül. Ghána 1957-ben vívta ki a függetlenséget, első elnöke Nkrumah lett, aki a szocialista tervgazdálkodásra emlékeztető módon gyors iparosításba kezdett. Az 1960-as évekre Afrika legfejlettebb, legjobban iparosodott országa lett Ghána. 1966-ban Nkrumah hatalmát katonai puccs döntötte meg, melyet bizonyos vélemények szerint a CIA szervezett. Majd katonai puccsok sora következett, de a katonai vezetők korruptak voltak, alkalmatlanok az ország vezetésére és Ghána hanyatlani kezdett.

Jerry John Rawlings 1979-ben nem tudta megőrizni hatalmát, azonban 1881 és 1992 között sikerült újra magához ragadnia és megpróbálta demokratizálni Ghánát. Ekkor gyors fejlődésnek indult újra az ország, azonban a kőolaj árának emelkedése és a kakaó árának csökkenése súlyos fizetésimérleg-hiányt okozott. A gazdasági hanyatlás politikai válságokat is okozott, a gazdaság összeomlott, az 1980-as évek végére gyakorivá váltak az éhínségek. Rawlings 1993 és 2001 között a köztársaság negyedik elnökeként ismét Ghána élére került, majd újraválasztották 1997-ben. A Nemzetközi Valutalap és a Világbank javaslataival megvalósított stabilizációs program helyreállította a gazdasági egyensúlyt, azonban a társadalmi feszültségek fokozódtak és a környezeti károk nőttek.

 

 

Született:

 

1934 – Daphne Sheldrick, kenyai környezetvédő és szerző, az állattenyészés szakértője, árva vadállatokat nevelt és engedett vissza a vadonba 30 éven át.

Daphne Marjorie Jenkins néven született 1934. június 4-én Kenyában. A gimnáziumot kitüntetéssel végezte el, és az egyetemi ösztöndíj lehetőségével, de ő a házasságot választotta. 1955-től 1976-ig a Kenyai Tsavo Nemzeti Park gondnokaként dolgozott férjével, David Sheldrickkel, ez idő alatt felneveltek és visszaengedtek a vadonba árva állatokat, elefántokat, fekete orrszarvúkat, bivalyokat, zebrákat, antilopokat, varacskos disznókat, impalákat, mongúzokat, madarakat. A hölgy a vadállatok gondozásának szaktekintélye.

 

 

Forrás:

www.wikipedia.org

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez