Az AfriPORT is beszámolt róla, hogy az elmúlt napokban két súlyos baleset is történt, az első jelentések szerint mindkét tragédiát gyorshajtás okozta. Azót kiderült, hogy az egyik helyszínen a pihenőidő nem betartása, a vezetési hiba és a gumik katasztrofális állapota együttesen vezetett a balesethez. A másikon pedig egy hisztériás rohamot kapott utas okozta a karambolt. A balesetek miatt összehívott rendkívüli egyeztetés a szakhatóságok és a szakminisztériumok rendkívüli közlekedésrendészeti akciót hirdettek meg. Ennek részeként a közlekedési felügyelet megköveteli majd az autóbuszok rendszeres
indulás előtti ellenőrzését, és ennek dokumentálást. Külön figyelmet kell majd fordítani az abroncsok minőségére, a világítóberendezések működésére, a biztonsági felszerelésekre és a sofőröket ellenőrző tachográf, vagyis menetíró készülékek használatára. Döntés született
arról is, hogy nemcsak az indulás előtti ellenőrzéseket szigorítják, hanem útközben is gyakoribbak lesznek az autóbusz ellenőrzések, különös tekintettel a távolsági járatokra.
(Visited 1 times, 1 visits today)