Kínai fantomváros Angolában

Angola, Kína – Nova Cidade de Kilamba kb. 30 kilométerre van a fővárostól, Luandától. Egy kínai állami cég egy egész várost épített fel, de nem lakik benne jóformán senki. Miért? Mert egy lakás 120-200 ezer dollárba kerül! Angola lakosainak kétharmada napi két dollárból kényszerül megélni …

A szerződés, melyet az angolai kormány és a Citic nevű kínai állami cég kötött négy évvel ezelőtt, remeknek látszott: a szorgos kínai munkások 3,5 milliárd dollárért egy egész várost építenek Angola középosztályának. Angola nem készpénzzel, hanem olajjal fizet…

Dos Santos elnök megígérte az ő népének, hogy négy éven belül egymillió új lakást épít. Ennek a gigantikus tervnek a zászlóshajója Kilamba Új Városa. Az épületek állnak, a város működőképes, iskolák, kórházak is vannak, csak lakók nincsenek…

Az első 2800 lakásból mindössze 220-at tudtak eladni. Nem csoda: egy lakás ára legalább 120 ezer dollár, a drágább típusé 200 ezer! Kinek van ennyi pénze? Az angolai középosztálynak- állította a kormány. De kiderült: ez a középosztály a kormány vágyálmaiban létezik. A gyorsan fejlődő Angolában az emberek vagy nagyon gazdagok vagy nagyon szegények. A nagyon gazdagok nem akarnak egy lakóparkban lakni a fővárostól 30 kilométerre. A szegények szeretnének itt lakni, de nem tudnak.
A kormány is rádöbbent, hogy valamit kezdeni kell a fantomvárossal. Kedvezményes hitelt ígér annak, aki beköltözik. Nem véletlen a kormányzat hirtelen ügybuzgalma: augusztus végén elnökválasztás lesz Angolában. Akkor megkérdezhetik Dos Santos elnöktől: vajon hol van az egymillió új lakás? Mindenütt oly sikeres ez a program, mint a kínaiak által épített fantomvárosban, Nova Cidade de Kilambában, Angola fővárosától 30 kilométerre?…

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez