Bengázi: egy héttel a választások előtt felgyújtották a választási központot

Líbia, Bengázi – Háromszáz tüntető háztűznézőben a forradalom fővárosában, Líbiában. Bengáziban a tüntetők megpróbálták felgyújtani az épületet, majd kihurcolták a szavazó urnákat és papírokat, és lángra gyújtották őket. A tüntetők a kireneikai regionális mozgalom aktivistái voltak.

 

 

Ez a szervezet a szombati parlamenti választás bojkottjára szólít fel. Keveslik ugyanis, hogy az első szabadon választott parlamentben Kelet-Líbia csak 60 helyet kap, míg Nyugat-Líbiának 102 hely jut. Összesen kétszáz tagú lesz a parlament, melynek alkotmányozó joga is lesz, hiszen Kadhafi bukása óta Líbiának nincs érvényes alkotmánya.
Szakértők szerint a fő gondot az jelenti, hogy Kelet-Líbia vagy Kireneika az ország fő olajexportőre, vagyis az itt élők úgy érzik, hogy az ő olajukból akarnak profitálni a többi tartományok, főként a Bengáziban mérsékelten népszerű Tripoli.
Bengáziban az utóbbi hetekben drámai mértékben romlott a közbiztonság, ezért a központi hatalom egy dandárt küldött a forradalom fővárosába, hogy helyreállítsa ott a rendet. Az országot kormányzó Átmeneti Nemzeti Tanács számára létfontosságú, hogy az első szabad parlamenti választások rendben lebonyolódjanak Líbiában, ahol a nemzettudat még nem nagyon alakult ki…

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez