Szudáni „gesztus” egy hadüzenet nélküli háború áldozatainak

Szudán, Kartúm – A szudáni vezetés kész beengedni a humanitárius segélyszervezeteket a lázadóktól hemzsegő Kék Nílusba és Dél-Kordofánba, ahol éhínség fenyegeti a civileket – jelentette a szudáni állami hírügynökség és az Afrikai Unió.

 

Az Afrikai Unió üdvözölte a szudáni vezetés döntését és jelezte, hogy megfigyelőket is küld a térségbe és segítséget is ajánl a segélyek szétosztásában.

A két régióban több százezer civil kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát, miután kirobbantak a harcok a kormányerők és a helyi lázadó szervezetek között, Dél-Szudán függetlenné válását követően. A nemzetközi segélyszervezetek, az ENSZ és az Arab Liga korábban többször is arra figyelmeztetett, hogy a harcok miatt élelmiszerválság fenyeget a két térségben, mert a vártnál is rosszabb volt az idei termés. A kartúmi vezetés ennek ellenére határozottan elutasította a külföldi segélyeket és közölte: senkit sem enged be a két térségbe. A kartúmi vezetés azt állította, hogy ura a helyzetnek.

A Kék Nílusban és Dél-Kordofánban működő lázadó szervezetek azért harcolnak a központi vezetés ellen, hogy elüldözzék Omar Hassan al-Bashir elnököt, akit egyébként az ICC háborús bűnökkel és népirtással vádol. A szudáni lázadó szervezeteket tömörítő Sudan Revolutionary Front (SRF) vezetője, Malik Agar elmondta, hogy Kék Nílusban és Dél-Kordofánban elkeserítő a helyzet, sokan halnak meg nap, mint nap, mert nincs elegendő élelmiszerük és gyógyszerük.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez