Tíz halottja van a terrortámadásoknak, melyeket templomok ellen követtek el Kenyában

Kenya, Nairobi – A vasárnapi mise illetve istentisztelet idején támadtak meg terroristák egy katolikus és egy protestáns templomot Garissaban. Ez a város 130 kilométerre van a szomáliai határtól, és a fővárosa az észak keleti tartománynak. Jelentős helyőrség állomásozik a városban.

 

 

A terroristák gránátokat hajítottak a templomokba, és az egyik helyen tüzet is nyitottak. A sebesültek száma több mint negyven.
Pénteken a szomszédos Dabaab táborba törtek be fegyveresek: 4 külföldit elraboltak, a kenyai sofőrt lelőtték. Az al Shabab nevű szomáliai iszlamista terrorszervezet vállalta a felelősséget. Az al Shabab sok terrorakciót hajtott végre Kenya területen azt követően, hogy kenyai csapatok-az Afrikai Egységszervezet felhívására – benyomultak Szomáliába és kiszorították az iszlamista fegyvereseket a fővárosból, Mogadishuból.
Az Al Shabab jó kapcsolatokat tart fenn az al Kaidával, ezért szerepel a terrorista szervezetek listáján. Soraiban külföldi ” harcosok” is vannak, egy brit állampolgárságú al Shabab aktivista pere folyamatban van Kenyában. Ő társaival együtt terrorakciókat készített elő Nairobiban és a kenyai tengerparton.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez