Kegyetlenül elbántak a csimpánzok egy amerikai idegenvezetővel Dél-Afrikában

Dél-Afrika, Pretoria – Csimpánz Paradicsom- így hívják Dél-Afrikában azt a vadrezervátumot, melyben sorsüldözött közép-afrikai csimpánzok kezdhettek új életet. Egy amerikai idegenvezető épp erről magyarázott a csoportjának, amikor a majmok elkapták a lábát.

Berángatták a kerítés alatt, és harapdálni, ütlegelni kezdték. Aztán egy kilométeren át vonszolták…

Fegyveres örök szabadították ki a pórul járt amerikai idegenvezetőt az izmos majmok kezéből. Egy csimpánz négyszer-ötször olyan erős, mint az ember. Általában nem támad, de néha mégis vállalkozik erre, és nehéz megmondani, hogy miért…

Az amerikai férfit kórházban ápolják. Élete nem forog veszélyben, de nagyon csúnyán néz ki, teste tele van mély harapások nyomaival. Amerikában korábban egy nő ügyvédei beperelték egy csimpánz eladóját mondván, hogy az nem figyelmeztette a vevőt arra, hogy a csimpánz olykor minden ok nélkül emberre is támad. A nő vendégségben játszott a család kedvencével, a csimpánzzal. A majom rátámadt, és a nő arcát annyira össze-vissza karmolta és harapta, hogy a sok esztétikai műtét sem tudott segíteni rajta…
Dél-Afrikában a szakértők vizsgálják az esetet, hiszen itt sorsüldözött csimpánzokról van szó, akikkel az emberek rosszul bántak. Így lehet, hogy most korábbi sérelmeiket torolták meg a szerencsétlen amerikai idegenvezetőn Dél-Afrikában.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez