A védelmi miniszter elmondta, hogy a túszmentő akciót június 20-án éjszaka hajtották végre a biztonsági erők és a szomáliai hadsereg emberei. Debbie Calitzot és Bruno Pelizzarit a szomáliai kalózok rabolták el még 2010-ben az Indiai óceánon, de a védelmi miniszter azt mondta, hogy a dél-afrikaiakat valószínűleg „tovább adták”, mert most egy al Kaidához közel álló szervezet fogságából szabadították ki őket. Egy neve elhallgatását kérő forrás az AFP-nek azt mondta, hogy a túszmentő akciót alsó-Shabelle régióban hajtották végre. A dél-afrikai kormány üdvözölte a sikeres túszmentés hírét és köszönetet mondott a szomáliai átmeneti kormánynak. A dél-afrikaiak azt mondták, hogy a túszmentő akcióban Olaszország is közreműködött.
A dél-afrikai párnak nem esett baja az akció közben, de nagyon megviselte őket a fogság. A fogolyszabadítás részleteiről nem adtak ki tájékoztatást,azt sem lehet tudni, hogy a dél-afrikai vezetés fizetett-e váltságdíjat. A szomáliai védelmi minisztérium már közölte, hogy ők bizony a híresztelésekkel ellentétben nem fizettek.