Utolsó ítélet a ruandai népirtást vizsgáló bíróságon

Ruanda, Kigali – 800 ezer ember halt meg a népirtás során 1994-ben Ruandában. A bíróság most meghozta utolsó ítéletét : Ildephonse Nizeyimana kapitányt életfogytig tartó börtönre ítélte. Bűnösnek találták népirtás, emberiség ellenes bűncselekmények, háborús bűnök elkövetésében és gyilkosságokban való részvételben.

 

A kapitány 1994-ben egy altisztképző iskola parancsnokának a helyettese volt és több ezer tutszi kiirtását irányította. Köztük volt Ruanda utolsó előtti királyának özvegye is és sok más köztiszteletben álló tutszi személyiség.

 

A kapitányt 2009-ben tartóztatták le Kampalában. Ügyvédje közölte, hogy fellebbeznek, mert a kapitány nem volt más ” mint jó katona, aki a hazáját szolgálta egy ellenséges invázió idején.” A bíróság a fellebbezéssel még foglalkozik, de újabb ügyeket már nem tárgyal. Ha valahol elfognak valakit, aki szerepel a hágai ügyészség körözési listáján, akkor annak ügyét már a jugoszláviai háborús bűncselekményeket kivizsgáló  bíróság tárgyalja majd, illetve adott esetben egy ruandai bíróság. Ruandában jelenleg az a tutszi kisebbség van hatalmon, amely a népirtás legfőbb áldozata volt 1994-ben.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez