Nem engedték be az ENSZ népirtási szakértőjét Darfurba

Szudán, Kartúm – A szudáni hatóságok megakadályozták, hogy az ENSZ emberjogi szekértőke bejusson Darfurba, ahol 2003-ben népirtást követtek el.

Mashood Adebayo Baderin elmondta, hogy a szudáni hatóságok nem állították ki számára a szükséges utazási dokumentumokat. Pedig szudáni tartózkodása idején hivatalosan többször is megkérték a kartúmi vezetést, hogy engedje be Darfurba, de hiába. A szudáni vezetés azzal indokolta az engedélyek megvonását, hogy nem volt elég idő Baderin útjának megfelelő előkészítésére. A szakértő elmondta, hogy a szudáni vezetés azt közölte vele: az emberi jogok helyzete sokat javult a térségben, igaz, más források ennek éppen az ellenkezőjét állítják. Baderin emellett azt is elmondta, hogy a sajtószabadság helyzete elkeserítő az országban. Több olyan esetről is értesült szudáni tartózkodása alatt, hogy a szudáni hatóságok újságírókat tartóztattak le, szerkesztőségeket zártak be és a kiadványokat koboztak el. Baderin elmondta, hogy jelentését szeptemberben nyújtja be, az ENSZ Emberjogi Bizottságának.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez