A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a hadsereg nem egyeztetett a tárcával, sőt, úgy értékelte, hogy egyenesen jogsértően hajtotta végre január és május között az állomány feltöltését. Ez okozta a gondokat. Biti elmondta, hogy a hadseregben élelmiszerhiány lépett fel, a kormánynak ezért pénzeket kellet átcsoportosítania, például a nyugdíjalapból kellett elvonnia forrásokat, hogy fedezni tudja az újoncok ellátásának költségeit. Biti azt is elárulta, hogy a hadsereg 4600, míg a belügyminisztérium 5400 újoncot hívott be a kérdéses időszakban. Emiatt jelentősen nőttek az állami kiadások – mondta Biti parlamenti felszólalásában. A hadsereg nem nyilatkozott.
Zimbabwe régóta pénzhiányban szenved és a gazdasága romokban hever, ami elsősorban Robert Mugabe „reformpolitikájának” az eredménye. Mugabét és pártját emellett (ZANU PF) sokan azzal vádolják, hogy az ország 4 milliárd dolláros költségvetésének jelentős részét saját embereik fizetésére költik.
Zimbabwében hamarosan választásokat tartanak, sokan megkérdőjelezik a hadsereg „semlegességét”. A legutóbbi választásokkor véres zavargások törtek ki az országban és Mugabénak végül nem maradt más választása: kényszerkoalíciót kötött riválisával, Morgan Tsvangiraival, aki miniszterelnök lett. A védelmi és a belügyi tárcát a ZANU PF politikusai irányítják. A védelmi miniszter Mugabe egyik leghűségesebb támogatója, sokan esetleges utódjának is tartják. Egy éve egy fontos beosztásban szolgáló tábornok keltett megütközést, legalábbis a nyugati világban, amikor azt nyilatkozta: a hadsereg azért folyik bele az ország ügyeinek az intézésébe, mert Tsvangirai miniszterelnök biztonsági kockázatot jelent. A nyugati érdekeket tartja szem előtt és kiszolgáltatja az országot.