Volt rabszolgaság eredendően az afrikai törzseken belül is, sőt néhol ma is van. A rabszolgaság mellett az európaira jellemző feudális jobbágyság, hűbéresi rendszer minden vonulata jelen volt. Voltak jellegzetesen rabszolgatartó törzsek, melyek egy része maga is rabszolgává lett. Ilyenek voltak Ghánában az Ashantik, Nigériában a Yorubák, vagy azok az Imbagalák Angolában, akik még be is hajózták a vevők igénye szerint a rabszolgákat. Kelet Afrikában, Tanzániában ugyanezt a szerepet töltötték be a Nyamwezik. Az afrikai rabszolgaság kiváltó okai a munkaerő és ágyasok képzése mellett az is volt, hogy ne alakuljon ki konkurencia azélelemért, vadászati területekért és legelőkért. A rivális törzset ekkor leigázták és vagy írmagostul kiirtották, vagy rabszolgaságba hajtották őket. A szavanna törvényei is így működnek.
Az iszlám birodalmak, kalifátusok idején az arabok több csatornán is jelentős rabszolgaforgalmat bonyolítottak le. A kelet afrikai térségben létrejöttek a rabszolgapiacok logisztikai központjai, melyek közül Zanzibár volt a legjelentősebb. A helységek Afrikában máig is viselik az arab elnevezéseket. Pl. Mozambik, azaz Musa bég, szuahéli, azaz tenger, vagy folyóparti (Kenya, Tanzánia területein főleg az Óceán partjairól gyűjtötték be az embereket). Kelet Afrikába az Abbászida kalifátusból érkeztek rabszolgavadászok, míg nyugat Afrikába az északi Omajjád dinasztia küldte speciális karavánjait. Ghána neve is annyit jelent arabul: gazdagság. A rabszolganők háremekbe, a férfiak, gyermekek háztartásba, vagy éppenséggel a harcmezőkre kerültek.
Az iszlám kalifátusok idejét és az azt követő korszakokat elemezve a következő tények tárulnak elénk:
Szenegálgambiában 1300-1900 között a lakósság egyharmada került rabszolgasorba. 750-1076 között Nyugat Szudán, Ghána egyharmada, 1235-1645 között pedig Mali szintén egyharmada vált rabszolgává. Malin belül jelentős volt a segoui bambara királyság rabszolga étvágya, akik szívesen használtak mandikákat. A királyságon belül a lakósság több mint 30%-a volt rabszolga. Timbuktuban, Kidalban és Gaoban, az egykori Songhai birodalmon belül is ez volt az arány azzal a különbséggel, hogy itt szívesen használtak segoui bambarákat is. Az afrikai rabszolgák jelentős része rituális áldozattá lett.
Sierra Leone lakóinak fele a XIX. Században rabszolgasorsra jutott. Ezek egy része Doualába, a mai Kamerunba, vagy a Niger alsó folyásán élő törzsek kezébe, másik részük a transzatlanti kereskedelem folytán az Újvilágba került.
Az amerikai ültetvények nagytömegű rabszolgát szívtak fel, zömében éppen az eddig említett területekről. Az eddigi rabszolgatartó törzsek, az Ashantik és Yorubák, így arab rabszolgavadászok és saját törzsfőnökeik révén maguk is egyharmad részben rabszolgává lettek. A Sokoto királyság (észak Nigéria) fele, a Fulani Jihad államok pedig gyakorlatilag kétharmad részben rabszolgákból álltak.
A rabszolgák elfogása és eladása nem történhetett volna a helyi afrikai „elit” aktív közreműködése nélkül. Ez az elit aztán beépült abba az érdekeltségi rendszerbe, melyet a későbbi gyarmatosítók jól használtak és mind a mai napig használnak. Ők a helyi nemesség, az arisztokrácia. Az ő általuk képviselt viselkedési forma részben beépült az afrikai viselkedési kódexbe és köznépi szinten is gyakorlattá vált. Tehát a törzsi egybetartozás közösségi gondolata mellett beidegződött a túlélés, vagy meggazdagodás, hatalmi pozíciók szerzése okán a társnép eladásának gondolat is a köztudatban. Egy ilyen reflex aztán igazán megnehezíti a nemzetállami gondolat létrejöttét! Nem csoda, hogy a sok mosoly, taps, ünneplés és bólogatás sok esetben csak elfedi a belső teljes bizalmatlanságot. Valójában a többségi gondolkodás ma Afrikában megszűnt közösségi lenni. Az emberek túlnyomó része individuális szinten tervez.
A ma az amerikai kontinensen élő rabszolgák gyökerei a következő ún. eladott, vagy kijátszott királyságokig nyúlnak vissza: Oyo birodalom (Yoruba), Kong birodalom (Benin), Fouta Djallou és Fouta Tooro királyságok, Koya, Khaso, Koabu, Fante, Ashanti, Dahomey törzsei, nemzetségei.
Itt csak a nyugat afrikai területek rabszolgaságra jutott népeiről szólok és azt is a teljesség igénye nélkül. Teljes Afrikát elemezve sokkal bonyolultabb a kép.
Dél Afrikában a rabszolgasorsot az apartheid helyettesítette, ezt megelőzően errefelé nem vadásztak rabszolgákra. Az itteni törzsek, Zuluk, Xosák maguk is rabszolgatartó népek voltak, hol északi törzsekből, hol az egymás elleni harcokból szerezték be igényeiket.
A rabszolgaság intézménye több helyen ma is megvan. Ilyen pl. Szudán és Mauritánia. Ha ez a téma előkerül, hevesen tagadják, de a tények makacs dolgok: rabszolgaság ma is van. Nem csak Afrikában, máshol is.
A francia gyarmatosítás idején a fekete lakosság részére is lehetővé tették a francia iskolákat, az école francaise-t. A tradicionális helyi királyok idegenkedtek ezektől az intézményektől, valamiféle rontást láttak bennük, de hogy kiengeszteljék újkori uraikat elküldték ezekbe saját rabszolgáikat. Gyakran előfordult, hogy az ilyen rabszolgasorsú gyermekekből Sorbonne-t végzett tudósok, gondolkodók váltak, akik révén megrepedeztek a tradicionális beidegződések falai. Az így kialakult értelmiségből egy új réteg jött létre. Ők és mai utódaik képezik annak az elitnek az alapjait, akik szegény sorból származtak és felemelkedésüket egyértelműen a volt gyarmatosítóknak köszönhetik. Ez a réteg az, amely a mai külföldi tőke képviseletében áll, a hadsereg felső vezetését is ők látják el.
Így aztán legalább két elitréteg alakult ki. A történelmi, tradicionális elité, mely általában saját népe és országa kiárusításából szedte meg magát és az újkori kikupálódott elit, mely már része egy modern világnak és lojális iskoláihoz. Egy nagyhatalmi átrendeződésben, pólusváltásban nem biztos, hogy ezekre az elitekre van szükség. Ez csak tőlük és alkalmazkodóképességüktől függ.
Afrika azonban még az eddigi sok szörnyűség ellenére sem ment át azon a sokkhatáson, melyen fekete rabszolga testvéreik Amerikában. Az a több százéves iszonytató megrázkódtatás azonban erre az évszázadra azt eredményezte, hogy bekövetkezett a felzárkózás és ma az USA-nak afroamerikai elnöke van.
Afrikának a világ nem ad 2-300 évet. A következő években tömegeknek kell átváltozniuk, vagy távozniuk. Ha a fenti beidegződések nem változnak meg, akkor a kettő közül a távozásnak van nagyobb esélye, mert könyörület ma sincs.
Ha csak a három legnagyobb gazdasági hatalmat (USA, Kína és India) tekintjük 1990-2006 közötti GDP növekedés tükrében, akkor a következőt látjuk:
Az USA ebben az időszakban 56%-kal növekedett, ami nem számottevő. Ha nem akar elvészni a süllyesztőben, akkor rá kell kapcsolnia és rá is fog. Bár ez az 56% megtévesztő, mert a bázisév gazdasági teljesítménye is hatalmas volt, nem hasonlítható a kínai és indiai 1990-hez. De a verseny az verseny. Az USA ökológiai lábnyoma 13 hektár felett van. Ez azt jelenti, hogy minden USA állampolgár 13 ha-nál több területet igényel a földkerekség termőföldjeiből, tengereiből, bányáiból, stb. hogy fogyasztási szintjét fenntartsa. Ez az ökológiai lábnyom Banglades és a legszegényebb afrikai országok polgárai részére nem éri el az 1 hektárt. Márpedig USA, az Arab Öböl térsége, Skandináv országok nem fogják fogyasztói igényeiket csökkenteni, a Föld lehetőségei korlátozottak, a Hold és a Mars nem áll rendelkezésre. Akkor mi a megoldás? Hát igen, túl sokan vagyunk.
Kína gazdasága megdöbbentő, 325%-os növekedést produkált a vizsgált időszakban, Indiáé pedig 170%-ot. Ők sem fognak lemondani növekedési igényeikről.
Mi mutatja azt, hogy Afrika növekedésnek indul? Vigyázzunk! Az afrikai számok megtévesztőek. Bár Afrika országaiban valóban növekedés indult meg, nem is kevés, de ezt nem helyi vállalkozások, hanem főleg külföldi, elsősorban kínai és indiai cégek érték el. Tény, hogy Afrikában is maradt valami, de a megtermelt értékek, produktumok nagy része térítés nélkül elhagyta az országokat. A világ GDP termelésében 2008-ban Afrika részesedése 2,5% volt és ez 2009.re 2,3%-ra csökkent! Tehát amellett is, hogy a GDP átlagban 2-3%-al nő évente Afrikában, a világ GDP termelésében részaránya csökken, tehát több megy ki, mint ami érték ott termelődik!
A 2011-es adatok alapján pl. Ghána GDP növekedése az előző évihez képest 13,5%, ami Katar után a második hely! Ez így kiragadva irrealitás még akkor is, ha a bázisévhez képest nem nagy dolog egy ilyen emelkedés! De ugyanígy téves következtetést vonhatunk le Mali 5,3, Kongó 6,5, Etiópia 7,5, Zambia 6,7%-os GDP növekedéséről. Érdekes módon Elefántcsontpart – 5,8 %-ot ért el, ami Gbagbo diktátorságának utolsó időszakával magyarázható. A kakaó világhatalom embargó alatt állt. Azonban jött Alassane Ouattara, az IMF egykori magas tisztet betöltő közgazdásza ás átvette Gbagbó hatalmát. Figyeljük csak meg, milyen növekedés fognak a számok mutatni jövőre! Ouattara már az új generációs vezetőket képviseli. Neki nem kell elmagyarázni, honnan fújják a passzátszelet. Most az a feladata, hogy ezt magyarázza el másoknak is a térségben.
Szudán pedig -0,2%-on reálisnak mondható. A két Szudán, észak és dél kettévált, ami csapást jelentett észak gazdaságára.
Az igazi számokat Afrika világgazdasági szerepéről Kína 325%-a és India 170%-a mutatja. A szociális és infrastrukturális tőke-visszaforgatás ennek csak minimális hányada. Igencsak ostoba szinten kell tartani a népeket ahhoz, hogy ezt ne vegyék észre! No, erre minden eszköz, köztük az elit is készen áll. Tehát érdek azoknak a beidegződéseknek a megtartása.
Annak érdekében, hogy az erőforrásokat újra elossza a világ, midig történik valami megrázkódtató esemény. Ez volt a nagy gazdasági és pénzügyi válság. Az eddigi gazdasági hatalmak kiestek szerepükből, nem voltak képesek visszakapaszkodni a válság előtti szintre. A mai szakasz a szabad rablás időszaka. Most nem létezik törvény, kivárás, humanizmus, stb. A pólusok most alakulnak ki, és aki megfelelő időszakban csapódik ezekhez, annak van esélye a megmaradásra. Majd ha a hatalmi rendszer kialakult, akkor jön majd a megszilárdulás, bebetonozódás időszaka. Ekkor fogják majd meghozni a szabad rablás ellenes törvényeket, nehogy más is megpróbálja ugyanazt, amit a hatalmon levők. És ha a törvényekkel is elkészültek jön majd a kormányzás időszaka egy más szinten. Majd annak is egyszer egy megrázkódtatás véget vet.
A rabszolgaság elemzésével kezdtem és azzal is fejezem be. A hatalmi pólusok gazdasági számait, növekedését és fogyasztási kultúráit elemezve Afrika nem kerülheti el újkori sorsát. Most nem létezik jóságos Szovjetunió, mely esetleg tudatra ébredési és felszabadítási mozgalmakat pénzelne. Az a nemzetközi érdek, hogy a tudat ne fogja fel a történteket és Afrikában az elit megint eljátszhassa történelmi szerepét. Azonban most egy elitváltásnak is be kell következnie. Az eddigi elitet irányító hatalmak meggyengültek, új trónkövetelőknek kell kiszolgáltatni Afrikát. Ez az elit most formálódik. Nincs idő kivárni a Sorbonne, Cambridge, vagy Oxford képzését, a gazdaságok versenye azonnali reakciókat követel. Az alatt kell ennek a rétegnek kialakulnia, amíg az átmeneti kormányok sorsa egy általános választással véget ér… De az is lehet, hogy ez az elit már készen áll és vár valahol…