Nyilatkozatháború és valódi háború a szudáni Kék Nílus államban

Szudán, Kartúm – A Kék Nílus államban működő szudáni SPLM-N lázadó szervezet szóvivője azt jelentette, hogy a kormányerők megtámadták állásaikat. A csapást sikerült elhárítani.

Arnu Ngutulu Lodi az SPLM-North lázadó szervezet szóvivője az AFP-nek elmondta, hogy a szudáni hadsereg megtámadta harcálláspontjaikat Silik régióban, amely Kék Nílus fővárosától dél-nyugatra található. A szóvivő azt mondta, hogy a támadást sikerült visszaverniük és a kormányerők több katonát is veszítettek az összecsapásokban. Emellett az SPLM-N harcosai fegyvereket is zsákmányoltak. A szóvivő tájékoztatása szerint továbbra is harcok folynak Bau környékén. Halálos áldozatokról és a sebesültek pontos számáról nem tudott nyilatkozni. A szudáni hadsereg szóvivője visszautasította az SPLM-North állítását, szerinte nem robbantak ki harcok a térségben. Sawarmi Khaled Saad szóvivő szerint a lázadók hazudnak.

Kék Nílus államban még 2011 szeptemberében robbantak ki a harcok, miután Dél-Szudán kikiáltotta függetlenségét. A kartúmi vezetés azért küldött katonákat a térségbe, hogy irányításuk alá vonják a területet. Nem sokkal később a szomszédos Dél-Kordofánra is átterjedtek a harcok. A helyiek a nemzetközi hírügynökségeknek azt mondták, hogy Kék Nílusban a kormányerők a területek körülbelül 50%-át és a fontosabb városokat ellenőrzik. A másik részt pedig a lázadók uralják. Az SPLM-N fegyveresei a 22 évig tartó szudáni polgárháború idején a dél-szudániak oldalán harcoltak. 2005-ben viszont áll írták a békemegállapodást. Az ENSZ adatai szerint a helyzet rendkívül aggasztó a térségben, a harcok kiújulása óta legalább 105 ezer civil menekült el.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez