A tobruki eskü – Bernard Henri Lévy filmje Libiáról

Franciaország, Líbia –   A francia filozófus, író, filmrendező alkotását most mutatják be Franciaországban. A film Cannes-ban vegyes benyomást keltett. Két órán keresztül ugyanis szinte kizárólag Bernard Henri Lévyt látjuk, amint megmenti a világot.

A francia szerző nem is titkolja, hogy Líbia nagy esély a számára, hogy beírja magát a történelembe. Kétszer már nem sikerült, pedig Bernard Henri Lévy megpróbálta! Szerette volna rábeszélni Mitterrand elnököt, hogy mentse meg Szarajevót és a bosnyákokat a balkáni háború idején. A francia államfő, aki szimpatizált a szerbek ügyével, nemet mondott. Afganisztán esetében Jacques Chiracot győzködte hősünk, hogy mentse meg a franciául is beszélő Masszud sejket. Ez sem sikerült: Masszudot megölték.

 

Végül Líbia esetében sikerült a filozófusnak rábeszélni Sárközy elnököt, hogy vállalja fel a felkelők támogatását. Az akció sikerült: Kadhafi, akit pedig Sárközy Párizsban még pompázatos külsőségek között fogadott 2007-ben, a népharag áldozata lett és Líbiában győzött a forradalom. Sárközyt hősként ünnepelték.
Kiderül az is, hogy miért „A tobruki eskü” címet viseli a film. A tobruki francia katonai temetőbe vitte el a felkelők vezetőit Bernard Henri Lévy. Ott esküdtek meg, hogy mindhalálig küzdenek Kadhafi ellen. Mindez mérhetetlenül hízelgő a francia hiúságnak és Bernard Henri Lévy világmegváltó ábrándjainak. Ugyanakkor kissé komikus is, ezért adta filmkritikája címének a Le Monde  ezt: Bernard Henri Lévy Chaplin nyomában …

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez