1931 – I. Hailé Szelasszié uralkodó aláírta Etiópia első alkotmányát
Az ország első modern alkotmánya hivatalosan is felváltotta a Fetha Negest, amely a középkortól volt érvényben, a legfelsőbb jogot formáló törvényeket tartalmazta. I. Hailé Szelasszié 1931. július 16-án egy látványos ünnepség keretében írta alá az alkotmányt. William Stern, az alkotmány fordítója, arra hívta fel a figyelmet, hogy ez volt az első alkalom, amikor egy abszolút uralkodó önként megosztotta hatalmát birodalmának alattvalóival.
Szelasszié ekkor létrehozta a kétkamarás parlamentet, melynek tagjait nem választották, hanem a császár nevezte ki. A hatalom továbbra is az uralkodó és a nemesség kezében maradt, de demokratikus szabályozást biztosított köztük. Szelasszié kijelentette, ez a rendszer „addig fog fennmaradni, míg az emberek maguk nem lesznek képesek választani”. Az alkotmány Szelasszié örököseinek adta a királyi trón utódlását. Ezt a többi dinasztikus herceg természetesen helytelenítette. A császár már az alkotmány kihirdetésekor előirányozta a rabszolgaság eltörlését, amit 1935-ben meg is valósított.
A császár Tafári Makonnen néven született, trónörökös unokahúgának, feleségének, valamint rátermettségének köszönhetően jutott a császári hatalomig. Miután I. Zauditu császárnő szerezte meg a hatalmat, aki Tafárit tette meg örökösének. Tafári már ekkor irányította az országot, mely az I. világháború idején megőrizte semlegességét. A későbbi császár ekkor óvatos nyugati mintájú reformokat vezetett be és beléptette az országot a Népszövetségbe. Többen kísérletet tettek arra, hogy Rasz Tafárit megfosszák hatalmától, többek között IU. Zauditu férje, Rasz Gugsza, de ezek a kísérletek meghiúsultak. I. Zauditu váratlan halála után 1930-ban császárrá koronázták, ekkor vette fel I. Hailé Szelasszié nevet, melynek jelentése a Szentháromság hatalma.
Afrikában ekkor csupán Etiópia és Libéria volt független állam. A gyarmatosítás veszélye elől Szelasszié a Népszövetség védelmét kereste és modernizációba kezdett. Intézkedései amellett, hogy nagy népszerűségnek örvendtek, a központi kormányzat megerősítését is szolgálták. Iskolákat, kórházakat létesített, fejlesztette a rendőrséget, valamint fokozatosan felszámolta a feudális adókat, a korább hűbéri rendszert, ezáltal az államot, illetve annak vezetőjét – vagyis önmagát – a hatalom kizárólagos birtokosává tette.
1935-ben a Mussolini vezette olasz hadsereg megtámadta az országot, revansot véve a negyven évvel korábbi kudarcért. A létszámbeli és haditechnikai fölénynek, valamint a mérges gázok bevetésének köszönhetően fél év alatt legyőzték az etióp ellenállást, Szelasszié száműzetésbe kényszerült. 1941-ben a britek kiűzték az olaszokat és visszaállították Szelasszié hatalmát.
Az ezt követő időszak belpolitikája ellentmondásos: császár magánbirtokként kezelte országát, kirívó fényűzésben élt, ugyanakkor egy modern társadalmi rendszert kívánt megvalósítani, a helyi hadurakkal küzdve. Uralkodása során 15 puccsot vert le, hatalmát gyengítette továbbá Eritrea függetlenségi harca, valamint a marxista eszméken felnőtt fiatal értelmiség kritikája a gazdasági elmaradottság és a társadalmi igazságtalanság miatt. Az 1973-as éhínség roppantotta meg végleg uralmát, 1974-ben apparátusát bíróság elé állították, és Szelassziét megfosztották trónjától, börtönbe zárták, ahol bizonytalan körülmények között halt meg.
Belpolitikájával szemben külpolitikája egyértelműen sikeres volt: uralkodása alatt Etiópia Afrika egyik legtekintélyesebb államává vált, a császár pedig a kontinens szabadságának szimbólumává. A II. világháborút követő határviták során sokszor játszott közvetítő szerepet, és ő volt a megálmodója valamint a motorja az Afrikai Egységszervezetnek. Az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának létrejötte is nevéhez kötődik. A rasztafári mozgalom Isten küldöttjét látja benne.
Forrás: