1857 – Louis Faidherbe, Szenegál francia kormányzója legyőzte Umar Tall seregét
1848-ban El Hajj Umar Tall hadserege, európai könnyű fegyverzettel felszerelve, megtámadott több régiót, és gyors sikereket aratott. Behatolt arra a területre, mely ma Mali Kayes régiója, legyőzött több várost, és erődítményt épített Kayes város közelében. 1857 áprilisában háborút indított a Khasso királyság ellen, és megostromolta a francia gyarmati hadsereget a Medina erődnél. Július 18-án, mikor Louis Faidherbe, Szenegál francia kormányzója megérkezett a területet védő francia sereget tehermentesítő hadával, Umar Tall vereséget szenvedett.
1918. július 18-án született Nelson Mandela
Nelson Rolihlahla Mandela Qunuban, Dél-Afrika Transkei nevű tartományában született. Édesapja a xhosza népcsoport thembu törzsének volt az egyik vezetője. Mandela az apartheid diszkriminatív törvényei és kiközösítése ellenére európai szellemű neveltetésben részesült. 1938-ban beiratkozott a feketék számára létesített Fort Harei egyetemre, két év múlva azonban a fajgyűlölő rezsim elleni diáktüntetéseken való részvétel miatt kizárták.
Hazatérni nem akart, ugyanis egy akkori afrikai szokás szerint a családja szemelt ki számára feleséget, akit nem kívánt elvenni, így Johannesburgba ment. Itt megismerkedett Walter Sisuluval, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) későbbi főtitkárával, aki segített neki, hogy a Witwatersrandi Egyetemen befejezhesse jogi tanulmányait.
Mandela mindennap szembesült a radikális faji elkülönítés embertelenségével. A rasszista megkülönböztetés, az őslakosság gettókba kényszerítése ellen tiltakozva belépett az ANC-be, tömegtüntetéseket szervezett, mozgósító beszédeket tartott, röplapokat írt, a fekete lakosságot passzív ellenállás tanúsítására ösztönözte. 1950-ben részt vett egy országos tiltakozáson és gyásznapon, melyen a májusi tüntetések áldozataira emlékeztek: a demonstrációk a rendőri brutalitás következtében tizennyolc fekete halt meg.
1952-ben Mandela és Oliver Tambo, az ANC egyik későbbi elnöke megnyitotta az első fekete ügyvédi irodát Johannesburgban. Ugyanebben az évben súlyos zavargások robbantak ki, miután a rendőrség szétvert egy ünnepi felvonulást. A fekete lakosság közében végzett szervezkedési kampányt kegyetlenül leverték, az ANC számos vezetőjét, köztük Mandelát letartóztatták. Később többségük – kiterjedt tiltó rendszabályok mellett, melyek következtében nem vehettek részt gyűléseken, nem mehettek be bizonyos épületekbe, például a törvényszékekre – feltételesen szabadlábra került. Mandela is hivatalosan hatósági megfigyelés alá került, írásainak közreadását megtiltották, közéleti tevékenységének korlátokat szabtak.
1953-ban az addig vegyes népességű johannesburgi Sophiatownt fehér kerületnek nyilvánították, az ott élő feketéket kilakoltatták. 1955-ben Mandela részt vett egy népi kongresszuson, melyen szövetségre lépett az ANC, a dél-ázsiai kongresszus és a Fehérek Demokratikus Kongresszusa. Az eseményen elfogadták a szabadságjogi chartát, ami kimondta, hogy Dél-Afrika egész népét illeti a hatalom, osztály- vagy bőrszín-különbségre való tekintet nélkül.
A rendőrség 1960-ban Sharpeville-ben, az övezetátlépési engedély ellen tüntető feketék közül 69-et megölt – a vérengzés híre világszerte felháborodást keltett. Hendrik F. Verwoerd miniszterelnök, az apartheid eltörlését követelő ENSZ-határozat ellenére a fehér uralom fenntartása mellett döntött, és törvényen kívül helyezte az ANC-t. Az apartheid politikájának megfelelően független fekete államok alakultak, melyek valójában rezervátumok voltak – Mandela elkeseredetten tiltakozott tehát az intézkedés ellen. Egyre inkább úgy látta, hogy a fokozódó elnyomás ellen harcolni kell. Mandela ekkor emigrált, körbeutazta Afrikát, támogatókat gyűjtött a nemzetközi nyomás útján történő felszabadulás sikeréhez. Földalatti katonai szervezetet hozott létre, amelynek ő lett a főparancsnoka. Amikor hazatért letartóztatták, mert útlevél nélkül hagyta el az országot. Kényszermunkára, majd 1964-ben szabotázs és terrorcselekményben való részvétel miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.
1990-ben, a hatalmi változások, az apartheid elkerülhetetlen bukásakor szabadult. 1993-ban, Frederik Willem De Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott. 1994-ben, az ország történetének első demokratikus szavazásán, megválasztották Dél-Afrika elnökévé, ő volt az ország első fekete elnöke. 1998-ban katonákat küldött Lesothóba, hogy megakadályozzák az országban kibontakozni készülő puccsot. Ötéves hivatali idő után, 1999 júniusában lemondott tisztségéről. Feleségétől, Evelyn Ntokotól négy gyermeke született. 2001-ben prosztata-rákot diagnosztizáltak nála, de a több hetes kemoterápia után sikerült felépülnie betegségéből. 2004-ben 86 évesen visszavonult a közélettől, hogy családjával tölthesse idős éveit.
Forrás: