30 halott a legelővitában Mali és Burkina Faso határán

Burkina Faso, Ouagadougou – Etnikai összecsapások robbantak ki két törzs közöt, a burkina fasaoi és mali határ közelében. A harcokban legalább 30 ember meghalt – jelentették a burkina fasói hatóságok.

 

A harcok még május 22-én robbantak ki Sari közelében, Maliban, de a hatóságok csak most adtak hírt a történtekről. A település 15 km-re van a határtól. Burkina Faso északi régiójának kormányzója, Khail Bara az állami rádiónak azt mondta, hogy a dogon és a fulani törzs tagjai estek egymásnak, miután összevesztek egy legelőterület használatán. A kormányzó elmondta, hogy Amadou Toumani Toure egykori mali elnök idején a két ország megállapodott abban, hogy a Burkina Fasóban élő fulánik átterhelhetik a csordáikat Maliba, hogy a számukra kijelölt területeken legeltessék marháikat. Ennek érdekében egy külön „folyosót” is kijelöltek a fulanik számára, ahol átléphetik a határt. A Maliban élő dogon törzs mindig is ellenezte ezt a megállapodást. A kormányzó szerint a dogonok kihasználják a politikai zűrzavart Maliban, a céljuk pedig az, hogy elűzzék a fulanikat a legelőterületekről, ezért indítottak támadást több fulani település ellen. A kormányzó elmondta, hogy a harcok miatt ezer fulani menekült el, a halálos áldozatok többsége is fulani. A bamakói kormány nem nyilatkozott az ügyben. Maliban március 22-én katonai hatalomátvétel történt, miután a tuaregek és a radikális iszlamisták felkelést indítottak, hogy kivívják Azawad régió függetlenségét. Az országban a káosz uralkodik, a központi vezetés tehetetlen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez