1952 – Katonai puccs Egyiptomban, Nasszer hatalomra kerülése
A Gamal Abdel-Nasszer vezette Szabad Tisztek Társasága katonai puccsal megdöntötte Faruk király hatalmát elfoglalva a hadsereg főhadiszállását és a kairói rádiót. Naguib vezetésével létrejött a Forradalmi Parancsnoki Tanács (FPT), mely 1953 januárjában betiltott minden politikai pártot, június 18-án kikiáltotta a köztársaságot, s első elnökévé Naguibot választotta 1954-ben. A miniszterelnök-helyettes és egyben a belügyminiszter Gamal Abdel Nasszer, az FPT tagja lett, a tényleges hatalom már ekkor az ő kezében volt. 1954 januárjában az iszlámista Muszlim Testvériséget betiltották, februárban kormányfővé és az FPT elnökévé választották Nasszert, aki Naguib november 14-ei lemondását követően ügyvezető államfő lesz.
A szuezi válságból az egyiptomi elnök – a kétségtelen katonai vereség ellenére – komoly presztízsnyereséggel, politikai győztesként került ki: rövid időn belül mindhárom ellenfelének ki kellett vonulnia Egyiptomból. Decemberben az összes brit és francia bankot, céget – mintegy 15 ezer vállalatot – államosították.
Innentől kezdve a pánarabizmus és az antikolonializmus bajnokaként Nasszer lett Moszkva első számú arab partnere; ez persze nem akadályozta meg abban, az egyiptomi kommunistákat sivatagi börtönökbe zárassa. A “nasszerizmus” egyedülálló módon elegyítette a muzulmán közösségi szellemet, az arabság egészével kapcsolatos érzületeket, a regionális összetartozás tudatát és a patriotizmust.
1958-ban Nasszer Egyiptom és Szíria uniójával létrehozta az Egyesült Arab Köztársaságot, amelyhez Jemen is csatlakozott, létrehozva az Egyesült Arab Államok szövetségét (három évvel később Szíria és Jemen kilépett). 1964-ben a nasszeri Egyiptom vezetésével januárban arab, júliusban afrikai, októberben el nem kötelezett csúcsértekezletet tartottak Kairóban.
1967 június 5-én hatnapos háború kezdődött, melyben Izrael elfoglalja a Sínai-félszigetet, a Gázai övezetet, Ciszjordániát és a Golán-fennsíkot. Az izraeli támadás következtében az egyiptomi haderő összeomlott. Június 9-én Nasszer bejelentette, majd tömegnyomásra visszavonta lemondását.
A pánarab törekvéseiben fokozatosan megtört Nasszerre mi sem jellemzőbb mint a nyugati lapok tudósítóinak tett nyilatkozta 1969 januárjában, melyben gyakorlatilag visszautasította a Nyugat gazdasági segítségét: „Szentimentális nép vagyunk. Jobban szeretjük a kedves szavakat, mint a megalázó módon nekünk adott dollármilliókat.”
Az élete utolsó percéig aktív egyiptomi elnök volt, aki az előző napokon még a jordániai polgárháború megfékezésén, a Husszein jordán király csapatai és Arafat palesztin gerillái közti fegyverszünet megteremtésén fáradozott – eredményesen – az arab államfők kairói csúcskonferenciáján. 1970. szeptember 28-án szívinfarktusban meghalt. Az egyiptomiak nemzeti hősként búcsúztatták és gyászolták Nasszert.
Régi harcostársa, 1969-től helyettese, Anvar Szadat egy olyan ország élére léphetett, amely másfél évtized alatt belefásult az Izraellel szembeni folyamatos hadiállapotba és háborús kudarcokba, a pánarab törekvések sikertelenségébe, az alig enyhülő szegénységbe, amelyhez a népszaporodás is hozzájárult. 1981-ben Szadatot szélsőségesek megölték, és Hoszni Mubarakot választották elnökké.
Forrás: