Líbia, Párizs – Két emberi jogi szervezet múlt októberben fordult a bírósághoz Franciaországban, és ennek alapján indult most vizsgálat az Amesys nevű vállalkozás ellen. Ez a cég 2007-től olyan programokat adott el Kadhafi titkosszolgálatának, melyek lehetővé tették az ellenzéki politikusok megfigyelését az interneten.
Kadhafi emberei így pontosan tudhatták, hogy mire készülnek a rendszer ellenfelei, mert elolvashatták a levelezésüket a világhálón. A líbiai titkosszolgálat annyira meg volt elégedve a francia programokkal, hogy ezt a céget bízta meg Tripoli internetes központjának ellenőrzésével. Így aztán a nemzetközi sajtót is vígan ellenőrizni tudta Kadhafi rendőrsége, az újságírók meg csodálkoztak, hogy honnan tudnak olyan sokat a titkosszolgák róluk.
Az Amesys nem tagadja, hogy eladott ilyen programokat a Kadhafi rendszernek, ám arra hivatkozik, hogy ezt diplomáciai keretek közt tette. Ez finom célzás arra, hogy Sárközy elnök akkor Párizsban fogadta Kadhafit, akit ott büszkén felverte vezéri sátrát. Az ügy annál is kínosabb, hogy az Amesys a Bull leányvállalata. A Bull pedig a francia informatika büszkesége, egykor állami cég volt, igen szoros kapcsolatban a titkosszolgálattal.
Talán nem véletlen, hogy az igazságügyi szervek csak most indítanak vizsgálatot az ügyben, azután, hogy Sárközy megbukott. Az Amesys ugyanis azzal védekezik, hogy legfelső helyen hagyták jóvá az üzletet, mely szerint Kadhafi titkosszolgálatát el kell látni a legkorszerűbb technikával. Aztán persze Sárközy az első külföldi vezető volt, aki szembefordult Kadhafival, és a líbiai vezér bukása után valóságos hősként ünnepelték Líbiában.
(Visited 1 times, 1 visits today)