Szudán ismét bombázta déli szomszédját-ha hinni lehet a délieknek

Dél-Szudán, Dzsuba – A dél-szudáni vezetés tájékoztatása szerint az elmúlt két napban a szudáni hadsereg a légierőt és a nehéztüzérséget is bevetette a támadásokban. A déliek szerint a khartúmi vezetés semmibe veszi a nemzetközileg támogatott béketeremtési törekvéseket a két ország között. Az északiak nem kommentálták a híreket, amelyek valóságtartalmát nehéz ellenőrizni.

 

A szudániak az első támadást május 21-én hajtották végre Werguet körzetben. A dél- szudáni információs miniszter, Barnaba Marial Benjamin azt mondta, hogy a szudániak az akcióval megsértették az ENSZ BT május 2-án hozott határozatát, amely a harcok azonnal felfüggesztését írta elő. A déliek jelezték, hogy a támadásokat akkor hajtották végre a szudániak, amikor az Afrikai Unió közvetítője, Thabo Mbeki éppen a két ország közötti tárgyalásokat készítette elő. A dzsubai vezetés kijelentette, hogy továbbra is békét akar, de ha újabb támadás éri az országot, azt nem hagyja válasz nélkül.

Thebo Mbeki volt dél-afrikai elnök nemrég még derűlátóan nyilatkozott a tárgyalások újrakezdéséről. A háborús bűnökkel vádolt szudáni elnök pár napja szintén a békéről beszélt. Most viszont megint a fegyvereké a szó.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez