A célzás azért kínos, mert Zuma elnöknek négy felesége van, nemrég vette el a negyediket. Ezenkívül sok szeretőjéről tud a helyi sajtó, amely egyszer versenyt rendezett az olvasók között: ki tud több Zuma gyereket felsorolni…
Jacob Zumanak 2006- ban bíróság elé kellett állnia, mert egy régebbi barátnője azt állította, hogy megerőszakolta. A bíróság felmentette ugyan, de állítólag szerepe volt ebben az ANC diszkrét nyomásának is…
Most az ANC szóvivője azt közölte, hogy a ” művész visszaél az alkotói szabadsággal” és követelte a galériától, hogy vegye le a képet a falról. A galéria ezt megtagadta. A szóvivő közölte, hogy a kép “igen szarkasztikusan ábrázolja a politikai életet és azt a kiábrándulást, amelyet kelt a demokrácia mostani állapotában.”
A furcsa elnöki kép ügyéből tehát per lesz, és ez nem jön jól Jacob Zumának, aki azt szeretné, ha decemberben újraválasztanák az ANC vezetőjének és a köztársaság elnökének Dél-Afrikában.
(Visited 1 times, 1 visits today)