Dominique Strauss Kahn jogi akciójáról a New York Post adott hírt, amely tavaly nagy szerepet játszott a botrány kirobbantásában, miután rendőri tudósítója elsőként közölhette a francia politikus letartóztatását. A bírósághoz benyújtott kereset egyébként utal is arra, hogy a tavalyi botrány miatt Dominique Strauss Kahn “karrier lehetőségektől esett el” a média kampány miatt. A New York Post megemlíti, hogy a botrány előtt a szocialista politikus a francia baloldal leginkább esélyes jelöltjének számított.
Az Egyesült Államokban ejtették a vádat Dominique Strauss Kahn ellen, mert az ügyész ellentmondásokat talált a guineai szobalány vallomásában. Most keresetében az IMF egykori vezérigazgatója azt állítja, hogy “Nafissatou Diallo tudatosan hazudott a rendőrségnek. Először ugyanis belegyezett a szexuális aktusba, majd pedig erőszakkal vádolt”- írja keresetében a francia politikus.
Amerikában még folyamatban van a guineai szobalány polgári pere. Ő többmillió dollárra perli az IMF ex vezérigazgatóját mondván, hogy az megerőszakolta és bántalmazta őt .A bronxi bíróság elutasította Dominique Strauss Kahn ügyvédeinek kérését, hogy ejtse a vádat.
Közben Franciaországban is vád alá helyezték Dominique Strauss Kahnt. A vádpontok között szerepel a lánykereskedelem és a nemi erőszak prostituáltak ellen. Az IMF egykori vezérigazgatója tagadja a vádakat, melyek szerint rendszeresen prostituáltakat utaztatott Franciaországból Washingtonba abban az időszakban, amikor a Valutaalap élén állt.
(Visited 1 times, 1 visits today)