Kártyázó nigériaiakat büntetett a Boko Haram

Nigéria, Kano – Fegyveresek gyilkoltak meg három embert Kanóban, az áldozatok éppen egy kártyaparti közepén voltak.

 

A rendőrség nem tudja pontosan, hogy kik voltak az elkövetők, de a gyanú szerint a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet követte el a támadást. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a támadók egy motoron ültek és miután tüzet nyitottak, gyorsan eltüntetek a helyszínről. A lövöldözésben hárman haltak meg, köztük egy börtönőr. A hadsereg különleges alakulatát is kivezényelték a helyszínre. Iweha Ikedicihi katonai szóvivő elmondta, hogy információkra várnak, mert csak hallomásból értesültek a történtekről. Szakértők jelezték, hogy a mostani támadás hasonlít azokra a merényletekre, amelyeket a Boko Haram terroristái szoktak elkövetni. Kanóban gyakoriak a véres Boko Haram leszámolások. Az első számú célpontok rendőrök és katonák. A mostani támadás egyébként azután történt, hogy a nigériai biztonsági erők letartóztatták a Boko Haram egyik vezetőjét Kanóban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez