A Nemzeti Felszabadítási Front 220, a vele szövetséges és a kormányfőt adó RND pedig 68 helyet szerzett a törvényhozásban. Az iszlamisták, akiknek a szereplését nagy érdeklődés kísérte, harmadiknak jöttek be 66 képviselővel. Pártjuk, a Zöld Algéria Szövetség vezetői viszont csalást emlegetnek. Elképesztő megyei eredményekről beszélnek, amelyek semmilyen választási logikának nem felelnek meg. Az iszlamisták eredményét azért előzte meg nagy várakozás, mert az arab tavasz országaiban mindenütt az iszlamisták jutottak hatalomra a forradalmak után. Algériában végül a részvételi arány volt a legmeglepőbb. A választópolgárok mindössze 43 százaléka voksolt.